Ahogy az elmúlt években, ezúttal is rendkívüli sikerrel zajlott le a III. Országos Zsidó Zenei Vetélkedő döntője, amelyre május 22-én, vasárnap került sor a Frankel Zsinagógában.
Reggel írásbeli vizsgával kezdődött a verseny, melyre tíz fővárosi és vidéki csapat jutott be, majd zsinagóga-látogatáson vettek részt a 8-11 éves gyerekek dr. Verő Tamás főrabbi vezetésével.
Délben a zsidó konyha specialitásait felvonultató könnyű kóser ebéd következett a versenyzők, a kísérőtanárok és a szülők részére, a délután folyamán pedig a szóbeli vizsgák is lezajlottak.
Az I. korcsoportban a BZSH Scheiber Iskola diákjai, Sörös János és Török Jakab (felkészítő tanár: Sugár Edit) szerezték meg az első helyet, a II. korcsoportban pedig a debreceni Ibolya Utcai Általános Iskola negyedikesei, Nagy Ádám és Győrfi Ádám (felkészítő tanár: Sebestyén Mária) szerepeltek a legjobban.
Külön öröm, hogy a rendkívül szoros és izgalmas versenyben a “scheiberesek” végül két ezüstérmet és egy bronzérmet is szereztek az aranyérem mellé.
A zsűri tagjai Gonda Judit mesterpedagógus, dr. Verő Tamás főrabbi és dr. Nógrádi Gergely főkántor voltak.
Az eseményt a BZSH, az NKA, a MAZSÖK, a JOODS és a Frankel Zsinagóga közössége támogatta.