Az idilli környezetben álló Városligeti fasor 40. alatt élt és alkotott 2014-ig bekövetkezett haláláig Gábor Marianne, a XX. és XXI. század egyik legjelentősebb festője. Mostantól emléktábla hívja fel a figyelmet a művész életútjára.
„Ha valakinek a képei a Louvre mellett a világ talán leghíresebb képtárában, az Uffiziben vannak kiállítva, akkor méltán érdemli meg az emlékezést. Gábor Marianne ráadásul Terézváros díszpolgára, igaz, ezt a címet csak 2019-ben, halálát követően kapta meg. Okkal lehetünk büszkék rá, hiszen a Köztársaság Érdemkeresztjével is kitüntetett művész külföldi tanulmányútjait leszámítva egész életét itt, a VI. kerületben élte le” – emlékeztette a hallgatóságot az emléktábla avatásán Miyazaki Jun, Terézváros humánügyekért felelős alpolgármestere, hozzátéve, hogy Gábor Marianne festészete, élete megismertetéséért a Terézváros önkormányzatában dolgozók felelősnek érzik magukat.
– Remélem, hogy ez az emléktábla sok generációt fog emlékeztetni arra, hogy tőlük néhány utcára élt és alkotott a huszadik-huszonegyedik század egyik legjelentősebb magyar festője. Ha ez megvalósul, még egyel több okunk lesz arra, hogy büszkék legyünk az otthonunkra, Terézvárosra.”
Gábor Marianne Terézvárosban született 1917-ben, olyan családba, ahol a művészet és irodalom vette körül. Édesapja Gábor Ignác, a magyar verstan megújítója és nyelvtudós volt, édesanyja, Raiss Izabella Lucia révén pedig olyan felmenőket tudott magáénak, mint a Kossuth- és Petőfi-metszetek készítője, Kernstok Károly. Utóbbi ős fedezte fel a nyolcéves Mariannéban rejlő tehetséget és Szőnyi István figyelmébe ajánlotta. Gábor Marianne a zebegényi művésztelepnek is tagja lett, első önálló kiállítását 1942-ben tartották a Nemzeti Szalonban
Hiába a korai sikerek, zsidó származása miatt évekig bujkálni kényszerült. Míg a vészkorszakban zsidósága miatt üldözték, a Rákosi-rendszer polgárinak minősítette, így több évnyi szilenciumra ítélték. Csak 1957-ben állíthatott ki újra és foglalhatta el méltó helyét a művészvilágban.
Sokszor nem is tudjuk, milyen jelentős alkotók élnek, dolgoznak közvetlen közelünkben, mondta a megemlékezések sorában Fináli Gábor, a Hunyadi téri zsinagóga rabbija, aki maga is elképedt, amikor megismerte Gábor Marianne életművét.
„Az érték, amit az asszimilálódott zsidóság nyújtott Magyarországnak, soha nem lett igazán helyén kezelve. Ennek egyik legeklatánsabb példája Gábor Marianne művészete, aki itt maradt azok után is, hogy tragikus körülmények között elvesztette szüleit. Elképesztő bizalom és szeretet tartotta itt és élete végéig hitt Magyarországban, bízott a jövőben, a változásban.”
A művész hagyatékának gondozója és az emléktábla kihelyezésének kezdeményezője, Monori József Ferencné is a megismertetés fontosságáról beszélt. Szándékai szerint Gábor Marianne művészetét szeretnék minél több emberrel megismertetni, „az alkotásokat minél többször kivinni a napra”.
A jelenlévők a tábla felavatása után virágokat és az emlékezés kavicsait helyezték el a művész egykori otthona előtt.
(Fotó: terezvaros.hu)