Következő hetiszakaszunk az Ácháré Mot (אחרי מות) -askenáz kiejtéssel: Áchré Majsz-, amely többek között az áldozati rendről beszél, amit a főpap (כהן גדול) vezetett le Jom Kippur napján a Szentélyben. Ez innen, a pusztabeli Hajlékból kezdődött és a jeruzsálemi Szentélyben teljesedett ki.
Lényege: a főpap, akinek feloldozást kell hozni a nép vétkeire – két kecskabakot mutat be áldozatul. A kettőre sorsot vetnek; egyik az Örökkévalóé lesz, mint bemutatott vétekáldozat, míg a másikat elküldik egy kietlen, kopár helyre – Ázázél – és az, mintegy, magával viszi a nép vétkeit.
A dolog értelme jelképes – mondja Maimonidész – ugyanezen az alapon működik napjainkban, a Ros Hásánákor esedékes Táslich (amikor eldobjuk vétkeinket) és a napjainkban dívó erev jom kippuri Káppárot (Káporesz) szertartás: itt a szárnyas lesz feláldozva a vétkes ember helyett és ott meg a bakkecske. A jelképes aktus akkor lesz kézzelfoghatóan érthető, amikor – a továbbiakban – elolvassuk az áldozatrendszer centralizálását célzó intézkedéseket (csak a Hajlékban, illetve később a Szentélyben, csak tiszta állatokat stb.) “hogy ne áldozzanak azoknak a bakoknak (szatíroknak) amelyekkel kacérkodnak” (paráználkodnak) (Mózes III., 17, 7). Miután Maimonidés és mások szerint az egész zsidó áldozati rendszer célja az volt, hogy elterelje a nép érdeklődését a pogány praktikáktól – logikus, hogy ezt szolgálta a jom kippuri “bűnbak” is.
Itt írja elő a Tóra a vér befedésének kötelességét (ha egy tiszta állatot vagy szárnyast levágnak), a közeli rokonokkal való nemi kapcsolatok tilalmát – elrettentő példaként említve Egyiptomot és Kánaánt, mint az ókor két legromlottabb népét -, valamint a homoszexualitás és egyéb elferdülések tilalmát.
Szakaszunkban 2 cselekvő és 26 tiltó micva van. Peszách második estéjén kezdődött az Ómer-számlálás, ami 49 napig, vagyis Sávuot ünnepig tart.