Mester Tamás BZSH elnök ünnepi gondolatai Pészach alkalmából

Ma este beköszönt Pészach (פֶּסַח), a kivonulás ünnepe. Az alábbiakban Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének köszöntőjét olvashatják:

Pészach: az elkerülés ünnepe (hág hápeszáh) kifejezés Tórai szakaszból eredezik, mivel a zsidók házainak elkerülését a héber szöveg a peszách szóval fejezi ki (פסח היה).

Az Egyiptomot ért tízcsapás közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, melyet a zsidóknak nem kellett elszenvedniük, mivel házaikat megjelölték egy bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A sorscsapás után a fáraó engedélyezte, hogy a rabszolgaként élő zsidók elhagyják Egyiptom földjét, ekként nevezik pészach-ot a szabadság ünnepének (hág háhérut) is.

Rabbi Hayim Halevy Donin rendszerváltáskor megjelent „Zsidónak lenni” című alapvetésében így határozza meg Pészách ünnepének esszenciáját: „Ez az esemény a zsidó történelem epicentruma, mert ebben kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép, és mert az egyiptomi szolgaság tanulságainak szilárd alapjáról szökkentek szárba a zsidó hit és etika jelentős fogalmai.”

Áldott Emlékű Prof. Dr. Schweitzer József főrabbi a „Mindentudás Egyeteme” sorozat keretében tartott előadásában a szabadság gondolatisága köré építi fel az ünnepkör jelentőségét, jelesül: „a Peszách szó szerint „elkerülést” jelent, másik nevén a Szabadság ünnepe (Zömán Chéruténu) – a világtörténelem egyik legrégibb szabadságünnepe. A Peszách, az „elkerülés” az egyiptomi kivonulást megelőző tíz csapás idejéből ered: amikor az egyik csapás során a sötétség egész Egyiptomot elborította, ám a zsidók akkori lakóhelyén, Gósen tartományban nem észlelték.”

Senki nem gondolta, hogy a XXI. században élő zsidók, a szabadság életérzését abban fogják megélni, hogy korlátozásoktól mentesen, egy járványt visszaszorítva, újra körül tudjuk ülni Széder estén az ünnepi asztalt családi körben vagy közösségi formában.

A Szabadság eszméje napjainkban különös jelentőséggel bír, szomszédunkban, Ukrajnában háború dúl, pészachi imádságaink szóljanak a mindenki által várt béke és biztonság mielőbbi eljöveteléért.

E gondolatokkal kívánok a magyar zsidóságnak – határon innen és túl – kóser és örömteli Pészachot!

!חג פסח שמח

Mester Tamás
elnök
Budapesti Zsidó Hitközség

2022, ápr, 15