Legalább két ember életét vesztette és többen megsebesültek csütörtök este Tel-Aviv belvárosában egy lövöldözésben – közölték az izraeli egészségügyi hatóságok.
A Magen David Adom, a helyi mentőszolgálat beszámolója szerint a belváros több helyszínéről is jelentettek lövéseket. Közlésük szerint kilenc embert szállítottak kórházba, hárman súlyos, illetve kritikus állapotban voltak.
Az Ichilov kórház szerint két ember meghalt és másik tíz sebesültet kezelnek. A katonai rádió értesülése szerint négyen súlyos, illetve életveszélyesen súlyos sebesülésekkel érkeztek, és négy embert sokkos állapota miatt szállítottak a kórházba.
A sebesültek húszas-harmincas éveikben járó fiatalok. Az első lövések a Dizengoff utcán található Szimta (Sikátor) nevű bárban történtek.
Valószínűleg magányos merénylő követte el a merényletet, akinek sikerült elszöknie. A kitört pánikban a menekülőkkel együtt futott, és pisztolyával lövéseket adott le a futó emberekre is.
A rendőrség és a hadsereg kommandós egységei jelentős erőkkel üldözik a támadót, fegyveres biztonságiak sorra vizsgálják át a környéken található épületeket. A rádióban a rendőri egységek vezetője felszólította a Tel-Aviv belvárosában élőket, hogy tartózkodjanak otthonaikban zárt ajtók mögött, és jelentsenek minden szokatlan eseményt.
Naftali Bennett miniszterelnök helyzetértékelő tanácskozást hívott össze Beni Ganz védelmi miniszter, valamint Aviv Kochávi vezérkari főnök részvételével. A Hamász és több másik palesztin szervezet üdvözölte a merényletet.
Vasárnap rendkívüli ülést tartott Bennett vezetésével a biztonsági kabinet, ahol fokozott biztonsági készültséget rendeltek az elmúlt időszak merényletei és a ramadán, a muzulmán böjti hónap miatt, amikor általában megemelkedik a terrorakciók száma.
Az elmúlt két héten végrehajtott három terrormerényletben Beér-Seván, Haderán és Bnei-Brakban tizenegy izraeli vesztette életét.
תל אביב,אזרחים נמלטים מהירי בסביבות דיזינגוף? pic.twitter.com/ZQOcblv1UG
— Real News IL (@RealNewsIL) April 7, 2022