Tázriá (תַזְרִיעַ) hetiszakaszunk két tárgyat ölel fel. Az első téma a szülőasszony tisztátalansága szülés után. Más a tisztátalanság ideje, ha fiút szül és más, ha leányt. (Leány szülése után a tisztátlanság ideje hosszabb). Hogy félreértés ne essék, nem testi “tisztátlanság”-ról, azaz nem higiéniáról van szó. A bibliai “tiszta” (táhor) vagy “tisztátlan” (támé) nem testi fogalmak, hanem misztikusak. A rituális fürdő (mikve) sem tartozik a higiénia kötelékébe, hanem lelki, misztikus tisztasággal kapcsolatos. Ezért az előírt vízmennyiség, a víz eredete (eső vagy forrás) és a lemerülés szertartása. Egy megalakuló zsidó kehilának a templom és az iskola felállítása mellett a mikve felépítése volt elsőrendű gondja.
Hetiszakaszunk másik része ragályos kiütések, a leprás tünetek “tiszta” vagy “tisztátalan” megállapításával foglalkozik a kohanita feladataként.
Nem gyógyításról, nem kezelésről, hanem a tünetek megállapításáról van szó.
A gyógyulást, valamint a szülőasszony “tisztátalanságának” befejezését áldozat bemutatása követte. A jobb módú bárányt áldozott, de a szegény asszony vagy leprás beteg két galambfiókával is eleget tehetett áldozási kötelességének.
A kohanita nem csupán a testi “tisztátalanságokat” (bőrbetegségeket) vizsgálta. A ruhában előforduló penészes részt is “támé” -nak minősítette, és különféle eljárásokkal kellett azok “tisztaságát” visszaállítani.
Téves felfogás a betegségek vagy a szülésekből kifolyó testi problémák gyógyítása, vagy fizikai “tisztítására” gondolni a kohaniták működése nyomán. A kohanita egyszemélyben volt pap, tanító és orvos. De természetszerűleg nem ismerhette a modern orvostudomány diagnózisát és terápiáját. így hiba lenne a XX. században ismert orvosi ténykedést látni a kohaniták működésében. Mint fent említettem, “tiszta” (táhor) és “tisztátlan” (támé) a Bibliában nem testi, nem higiéniai fogalmak.
A hetiszakaszhoz csatolt prófétai rész (Háftárá) ábrázolja legjobban, hogy betegség eltávolítása nem fizikai, orvosi ténykedések, hanem misztikus, csodaszerű működések eredménye volt.Az arameusok katonai parancsnoka leprában szenvedett. Többen azt tanácsolták neki, hogy keresse fel a zsidók híres prófétáját, Elisát (Isten emberét) és az majd .meggyógyítja. A próféta előírta számára; hogy hétszer fürödjék meg a Jordánban és egészséges lesz.
Az arameus hadvezér előbb megsértődött, mondván, hogy Damaszkuszban van elég folyó, hogy megfürödjék benne. Végül mégis ráállt a prófétai ajánlatra, hétszer bukott alá a Jordánban és bőre olyan lett, mint fiatal ifjú bőre, és “tiszta lett”. (Kir. II. 4/11 ) Nem modern értelemben vett terápiáról volt itt szó, hanem misztikus csodáról, amit a csodatevő próféta, Elisa tett.
Számos esetben hajlunk arra, hogy belemagyarázzuk a bibliai elbeszélésekbe a modern idők tudományát. Természetesen ez nem felelhet meg a valóságnak. Bacilusokról, vírusokról, fertőzésekről nem tudtak abban az időben. Legfeljebb misztikus megvilágítása az emberi testtel kapcsolatos jelenségeknek a higiénia, a terápia követelményeit is szolgálta.
Ugyanilyen értelemben kell viszonyulnunk az étkezési törvényekhez és “a disznóhús és egyéb állatok élvezetének tilalma” nem indokolható a testre való ártalmukkal. Sokkal inkább keresnünk kell az okokat a többi népektől való elkülönülési parancsban. A disznó szent állat volt sok más népnél (a görögöknél Dioniszosz szent állata). Ez elegendő ok, hogy nálunk “tisztátalan” legyen. “Legyetek szentek, mert szent vagyok én…, hogy különválasszátok a tisztátalant a tisztától, az ehető és a nem ehető állattól”. (Lev. 11/47). Az étkezési törvények elválasztották Izráel népét a többi népektől.
A hetiszakasz “tisztasági” törvényeit ugyancsak nem lehet azonosítani a modern orvostudomány és higiéniai előírások megfelelőjével, habár kétségtelenül hatással voltak az egészségre is. Például a középkorban dúló pestis és egyéb járványok sokkal kisebb mértékben sújtották a zsidó lakosságot.