Jön a III. Országos Zsidó Zenei Vetélkedő

A 2019-ben és 2021-ben rendkívüli sikerrel megrendezésre került Országos Zsidó Zenei Vetélkedő után idén is szeretnénk lehetővé tenni, hogy a 7-12 éves gyermekek a zsidó vallással kapcsolatos ismereteiket gyarapíthassák, s tudásukról számot is adhassanak.
E gondolat jegyében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) meghirdeti a III. Országos Zsidó Zenei Vetélkedőt, a rangos verseny döntőjére 2022. május 22-én, vasárnap kerül sor a budapesti Frankel Leó úti zsinagógában és helyi intézményeiben kerül sor.
Jelentkezés:
A vetélkedőre két fős, általános iskolai tanulókból álló csapatok jelentkezését várjuk. A vetélkedő két korcsoportban kerül meghirdetésre:
I. korcsoport: 2-3. osztályosok
II. korcsoport: 4-5. osztályosok
A jelentkezéshez szükséges csapatonként egy segítő tanár megnevezése is. Jelentkezni az orszagosverseny@frankel.hu e-mail címen lehet. A jelentkezés határideje: 2022. március 22. kedd éjfél
Lehetőségeinkre tekintettel csak meghatározott számú jelentkezést tudunk fogadni, így lényeges, hogy milyen hamar érkezik be egy adott. A jelentkezéseket érkezési sorrendben dolgozzuk fel.
Felkészülés:
Az elfogadott jelentkezések alapján a szervezők a vetélkedő anyagát 2022. március 23-án, kedden elektronikus formában eljuttatják a csapatoknak. Két hónap áll rendelkezésre a felkészüléshez.
A döntőre a Frankel Leó út 49. alatt található Frankel Zsinagógában és helyi intézményeiben kerül sor, május 22-én, vasárnap.
A döntő menete:
10.00 óra – regisztráció (Mezüze Klub)
10.30 óra – írásbeli teszt (Micve Klub)
11.15 óra – vezetett zsinagógatúra (Frankel Zsinagóga)
12.00 óra – ingyenes kóser ebéd (Micve Klub)
13.00 – szóbeli meghallgatás a szakmai zsűri előtt (Micve Klub)
15.30 óra – eredményhirdetés, díjkiosztó (Frankel Zsinagóga)
Díjak (korcsoportonként, csapatonként):
1. helyezés: 80.000 forint értékben
2. helyezés: 60.000 forint értékben
3. helyezés: 40.000 forint értékben
4. helyezés: 20.000 forint értékben
5. helyezés: 10.000 forint értékben
Minden résztvevő csapat emléklapot kap.
Nevezési díj nincs. A szervezők átvállalják a döntőn résztvevő csapatok tagjainak, valamint csapatonként egy kísérő tanárnak az útiköltségét.

Támogatók:

2022, febr, 23