Izraelben 8,1 százalékos volt a gazdasági növekedés az elmúlt évben

Izraelben tavaly 8,1 százalékos, húszéves távlatban kiemelkedő volt a gazdasági növekedés; különösen jelentős volt az utolsó negyedév, amikor 16,6 százalékos GDP-növekedést mértek az előző negyedévhez képest, ez a fejlett országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagjai közül a legmagasabb érték.
Az izraeli pénzügyminisztérium és jegybank (Bank of Israel) előrejelzéseit meghaladó meredek növekedés a  lakossági fogyasztás jelentős bővülése, valamint az exportnak a pandémia végével összefüggő megugrása és a kormány lezárásokat elkerülő politikája miatt következett be.
A helyi központi statisztikai hivatal emlékeztetett arra, hogy egy évvel korábban, 2020-ban 2,2 százalékkal csökkent a GDP a koronavírus- járvány következményeként.
Korábban – a hivatalos adatok nyilvánosságra kerülése előtt – a jegybank 6,5 százalékra, a pénzügyminisztérium pedig 7,1 százalékra becsülte a 2021. évi gazdasági növekedést.
Ekkora fejlődést egy év alatt utoljára 2000-ben, a technológiai ipar ugrásszerű fejlődésének idején észleltek, amikor 8,1 százalék volt az éves GDP-emelkedés. A következő évben, 2001-ben a dotkom válság beköszöntével szétdurrant a technológiai buborék, és nulla volt a növekedés.
A tavalyi utolsó negyedévben meredeken csökkent a munkanélküliség, megszűnt a 45 év felettiek járvány miatti segélyezése, és teljes mértékben helyreállt a gazdasági aktivitás Izraelben.
Éves szinten Izrael 2021-es 8,1 százalékos teljesítménye az OECD-országok élmezőnyében van. A tavalyi adataikat eddig közzé tevő OECD-országok átlagos növekedése 5,3 százalék volt.
Az egy főre jutó GDP növekedése az OECD átlagához képest magas izraeli népességnövekedés miatt viszonylag csekélyebb, 2021-ben 6,3 százalék volt, de ez is több a fejlett országok átlagos egy főre jutó öt százalékos tavalyi GDP-növekedésénél.
Az ország a jelentős javulás ellenére sem lábalt ki még a koronavírus okozta válságból, és nem pótolta a 2020-as visszaesést. Az egy főre jutó bruttó hazai termék 2021-ben 155 000 sékel (mintegy 15 millió forint) volt, de a Bank of Israel előrejelzésében a válság előtti trendvonal alapján azt jósolta, hogy az idén már eléri a 161 000 sékelt. Jelenleg úgy látják, hogy csak 2023 végén éri utol Izrael a válság előtti prognosztizált növekedési ütemet.
A tavalyi jelentős növekedést elsősorban a lakossági fogyasztás ugrásszerű emelkedése okozta, miközben az állami fogyasztás – az állami kiadások és az állami szervek költségei – viszonylag mérsékelt ütemben nőttek, valószínűleg a segélyprogramok júliusi leállítása miatt. Tovább szárnyalt, 13,6 százalékkal nőtt tavaly az izraeli technológiai export.
(mti)

2022, febr, 20