Holokauszt Emléknap: 165.800 holokauszt-túlélő él Izraelben

A Holokauszt Emléknap alkalmából Izrael közzétette a még életben lévő holokauszt-túlélőkről készített statisztikáit. A Társadalmi Esélyegyenlőségi Minisztérium adatai szerint Izrael 165.800 holokauszt-túlélőnek ad otthont.
Az izraeli állami szervek túlélőként határoznak meg mindenkit, aki „ki volt téve” a náci rezsimnek, beleértve azokat is, akik a náci Németország által meghódított vagy 1933-1945 között közvetlen náci befolyás alatt álló országokban éltek, valamint azokat, akik a nácik miatt menekültek el e területekről.
Az ujkelet.live beszámolója szerint túlélők körülbelül 60 százaléka nő. A túlélők mindegyike 75 év fölötti, kb. 19 százalékuk 90 éves és idősebb, 950 pedig már betöltötte a 100. életévét vagy idősebb.
A túlélők közel kétharmada, azaz 64 százaléka Európából származik. Ebből 59.900 a volt Szovjetunióban, 19.100 Romániában, 8.900 Lengyelországban, 4.500 Bulgáriában, 2.400 Magyarországon és 2.300 Németországban született.
A másik 36 százalék Ázsiából és Észak-Afrikából vándorolt be, 30.600-an Algériában és Tunéziában születtek, 18 ezren pedig az iraki fővárosból, Bagdadból származnak.
A túlélők körülbelül 40 százaléka 1951-ig alijázott, és több mint harmaduk az 1990-es évek bevándorlási hullámával érkezett a volt Szovjetunióból.
Az elmúlt évben 15 324 túlélő halt meg, naponta átlagosan 42, sokan közülük a koronavírus-járvány áldozatai.
A minisztérium arról is beszámolt, hogy 2021-ben az állam mintegy 4,1 milliárd sékelt (412 milliárd Ft) utalt át a túlélőknek. Körülbelül 50 800 túlélő részesült havi ellátásban 2554 sékel (256 ezer Ft) és 6 412 sékel (644 ezer Ft) között.
Közülük 15.500 alacsony jövedelmű túlélő részesült havi 11.729 sékelig (1,2 millió Ft) emelt havi ellátásban. További 111.600 kedvezményezett kapott 6.500 sékel (653 ezer Ft) éves támogatást. Azt is közölték, hogy 3400 túlélő, aki külföldről részesült ellátásban, háromhavonta további 2538 sékel (255 ezer Ft) támogatást kapott.
A minisztérium a közvetlen segélyeken kívül 18 ezer holokauszt-túlélő özvegyének is fizetett havi juttatást.
Ezenkívül teljes egészében fedezte az egészségügyi ellátást és az ápolási szolgáltatásokat több mint 1,34 milliárd sékel (134,4 millió Ft) költséggel.
A minisztérium az elmúlt évben 3.615.928 sékelt (363 millió Ft) hagyott jóvá a holokauszt-megemlékezési kezdeményezésekre.
 

2022, jan, 27