Ha Tu Bisvát, akkor szokás szerint friss gyümölcsökkel látja el a betegeket a Frankel körzet

Ma beköszönt Tu Bisvát ünnepe. A BZSH Frankel körzeténél évtizedes szokás, hogy ilyenkor gyümölcsöt visznek a Szeretetkórház betegeinek, és az Újpesti Szeretetotthon lakóinak. Ez idén se volt másként.
Tu BiSvát az idők során kiemelkedett halachikus keretei közül, általános izraeli ünnep lett, és a természettel való azonosulás ünnepévé vált. Tisá BeÁv, Áv hó 9-e Erec Izrael elvesztésének, pusztulásának gyásznapja, Tu BiSvát pedig éppen ellenkezőleg: Izrael kivirágzásának, megművelésének, betelepítésének, természeti szépségének, termékenységének, gyümölcsei jó ízének ünnepe lett.
Őseink mindent megtettek, hogy Tu BiSvát napján izraeli gyümölcsre mondhassanak áldást, bráchát. A szokás ma is él: a gálutban (a szétszórattatásban) élő zsidó közösségek, egyének, Izraellel való azonosulás kifejezése lett. Az ember a mező fája (Dvárim – Mózes V. – könyvében, 20,19) minden gyümölcs, mely Erec Izraelből jön, arról ad hírt, hogy élnek ott zsidók, van zsidó élet Izrael földjén.
Ari (Askenázi Rabbi Icchak – Jichák Lúria Askenázi) és a többi cfáti kabalista jóvoltából lett Tu BiSvát “gyümölcsevő nap”, az a nap, amelyen az ember részt vesz a fák örömében. Az idő szentesítette, intézményesítette ezt a kabalista rendeletet. A Pri Éc Hádár a Tündöklő fa gyümölcse valóságos Tu BiSváti Haggada lett. Van, aki ötvenféle gyümölcsöt eszik ezen a napon. Tu BiSvátkor is ünnepi asztalt terítünk, és megrakjuk Izrael gyümölcseinek legjavával.
A legfontosabb az a hét növényfajta, amelyeknek említésével a Tóra Izrael földjét dicséri. Főleg olyan gyümölcsöket igyekszünk beszerezni, amilyeneket még nem ettünk abban az évben, hogy sehechejánu áldást mondhassunk. Az ünnep hangulatát nevelési célra is felhasználjuk: az Izraelben lakás micvájáról beszélünk a gyermekekkel, és ilyenfajta példázatokra oktatjuk őket: ” Miért hasonlítjuk Izrael népét az olajbogyóhoz? Mert amint az olajbogyó csak az olajütőben adja ki olaját, azonképpen Izrael is csak akkor tér jó útra, ha ütik. ” (Meláchot – Áldozatok – traktátus, 53. lap )
Szokás fát ültetni e napon, ha nincs éppen smita év, mert akkor tilos a föld művelése.
“Minden fa arra lett teremtve, hogy a teremtmények élvezzék” – írja a Midrás, pedig nem mindig az eszi a gyümölcsöt, aki a fát ültette.
Rabbi Choni HaMöágél egyszer az úton jártában charuv-fát ültető emberre lett figyelmes: “Hány esztendő múlva hoz ez a fa gyümölcsöt?” Azt felelte ez az ember: “Hetven esztendő múlva.” “Ennyire biztos vagy benne, hogy hetven év múlva még élni fogsz és enni fogsz belőle?” – kérdezte.
“Amikor a világra jöttem, olyan világra jöttem, amelyben már voltak charuv-fák. Amint atyáim ültettek énnekem, úgy ültetek én is unokáimnak.” – zárult a válasz.