Szukkot után sem kell kidobnunk az etrogot!

Szukkot ünnepének utolsó részéhez érkeztünk, a következő napokban megünnepeljük Hosana Rábát (הושענא רבה), Smini Áceretet (שמיני עצרת), majd pedig a Szimchát Tórát (שמחת תורה). Az ünnepkör egyik legfontosabb kelléke az etrog volt, amelyet a szukkoti csokorral együtt lengetünk a sátoros ünnep idején.
Az etrog, vagy régebbi nevén ádámalma, a citronád egyik tájfajtája, amelyet már a bibliai időkben termesztettek, és vastag héjat cukorszirupba főzve fogyasztották.
Az etrogot az ünnep idején természetesen csak az imák idején használjuk, ám sokan nem tudják, hogy Szukkotot követően is hasznosíthatjuk a gyümölcsöt. Az etrog ugyanis -bár valóban rendkívül savanyú- ehető, és ízletes dolgokat készíthetünk belőle!
Az etrogból a sátoros ünnepet követően számos helyen lekvárt vagy pálinkát főznek, a héját pedig kiszárítják és a havdala egyik kellékeként használnak, mint illatozó fűszer.
Ha már az újrahasznosításnál tartunk, a szukkoti sátrat fedő ágakat is felhasználják az ünnepet követően, többek között a lag baomeri tábortüzekhez is, a sátorban lévő olivaolajat pedig a hanukai lámpáshoz.
Az etrogot igencsak ízesíteni kell a befőzésnél, hiszen valóban egy roppant fanyar gyümölcsről van szó, ám más citrusfélékkel (naranccsal, mandarinnal) keverve rendkívül ízletes és különleges lekvárt készíthetünk. Hangsúlyozzuk: csak Szukkot után!

2021, szept, 27