Sűrű napok várnak ránk, hiszen péntektől tulajdonképpen szerda estig ünnepelhetünk. Ma este beköszönt a Szombat, majd hétfőn este Hosana Rábá (הושענא רבה), ezt követően Smini Áceretet (שמיני עצרת), majd pedig szerda estig Szimchát Tórát (שמחת תורה) ünnepelhetjük, amely Szukkot lezárása, egyben az őszi ünnepek zárónapjának is tekinthetjük.
Ez az egyetlen ünnep, amikor hetiszakaszt olvasunk. Sőt, nem elégszünk meg a hetiszakasz (többszöri) olvasásával, hanem mindjárt elkezdjük az új esztendő első hetiszakaszát, Börésit könyvét, ezzel is jelképezzük, hogy a Tóra olvasását, tanulását sohasem lehet befejezni.
Az ünnepre kijelölt szidra neve: “Vözot háböróchó (וְזֹאת הַבְּרָכָה)”, azaz “Ez az áldás” – Mózes áldása.
A Tóra egyik utolsó mondata:
“Nem volt Izraelben Mózeshez hasonló próféta”.
Szabad legyen hozzátenni, hogy nem volt Mózeshez hasonló vezetője népünknek, aki úgy szerette volna a rábízott népet, mint Mose Rábénu.
Ez a végtelen szeretet és aggódás nyilatkozik meg a Mester szavaiban, amikor halála előtt megáldotta Izraelt. Bevezető szavaiban Mózes emlékeztet a szináji kinyilatkoztatásra, amikor Izrael elfogadta a Tóra törvényeit Ettől kezdve Mózes Tórája Jákov gyülekezetének minden idők örökségévé vált.
Az áldás sorra veszi Izrael összes törzseinek életét a jövőben. A veszélyben lévő Reuvén és Júda törzseiért (határszéli törzsek) imát mond, hogy fennmaradjanak. “Ezt mondja Júdának, hallgasd meg Isten az ő imáját és légy segítségére ellenségeivel szemben”.
Lévi törzse nemcsak áldásban, hanem bő dicséretben is részesül. Ez volt az a törzs, mely nem vett részt az aranyborjú imádásában és Mózes mellé állt, amikor meg kellett fenyíteni és fegyelmezni a népet.
“Törvényeidet ők fogják tanítani Jákobnak és az áldozatokat bemutatni oltárodon”.
E törzs adja majd a népnek a papokat, tanítókat. Efrájim és Menásse vezető törzsek lesznek. Zevulun hajós nép, Iszáchár sátraiban művelik a Tant. Dán fiatal oroszlán lesz (utalás a Dán-beli Sámsonra), Gád betartja fogadalmát (élharcos lesz a honfoglalásban). Áser földjén vasat bányásznak.
A törzsek felsorolása után az áldás zárószavai egész Izraellel foglalkoznak. Izrael különállóan, de biztonságban él majd földjén, amely bőségesen ad gabonát és mustot. Büszke lehet a nép, kit Isten oltalmaz.
“Boldog vagy Izrael ki olyan, mint te, kinek az Örökkévaló védőpajzsa”.
Mózes áldó szavai évről-évre mintegy azt mondják nekünk, hogy első nagy Tanítónk velünk van minden időben. A “különállás” a magányosság, nem átkot jelent az ő szavaiban, hanem a zsidó nép hivatástudatát. Az ókorban mi képviseltük egyedül a monoteizmust, az egyistenhitet. Minden időben nekünk kell hirdetnünk annak erkölcstanát. Ha valójában betartjuk a “szeresd Istenedet teljes szívedből”, akkor azt is életünk alapjává kell tennünk, hogy “szeresd felebarátodat mint önmagadat”. Mert Isten-szeretet emberszeretet nélkül a zsidó hit, a zsidó vallás elferdítése!
Szimchát Tóra napja örömünnep. Nem annak örülünk, hogy befejeztük az évi Tóra-olvasást, hanem hogy újra elkezdjük azt. Évezredekkel ezelőtt magányos sziget voltunk egyistenhitünkkel a bálványimádás tengerében. Talán elérkezett az idő, hogy a gyűlölet, az emberölés világjelenségével szemben a szeretet, a megértés, a béke önmagunkkal és másokkal legyen az a Tan, mely Cionból indul ki.
Nem minden rajtunk múlik, nem minden van a kezünkben, de a Tóra örömünnepén vessünk kissé számot önmagunkkal is: vajon megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik.
Mózes áldása az egész népnek szól. Azoknak is, akik keveset tudnak róla és még kevesebbet a Tóráról és annak örömünnepéről. Talán felébreszti ez az áldás azokat is, akik a világi újév borgőzös örömét keresik, és nem ismerik Izrael örökségének szellemi örömét.
Hisszük, hogy ezt is elérjük és tanúi leszünk Dávid király áldó szavai megvalósulásának:
“Béke a közel- és távollévőnek – így szól az Úr és teljes lesz gyógyulásunk”.