Tízezrek vettek részt a kohaniták áldásán Jeruzsálemben

Több tízezer ezer ember vett részt csütörtökön a kohaniták áldásán a jeruzsálemi nyugati falnál. Nem szokatlan a nagy szám, a Siratófalnál a Pészach (פֶּסַח) ünnepén tartott hagyományos kohanita áldáson (ברכת הכוהנים) az egykori papi törzs férfi leszármazottai minden évben testüket, fejüket táleszbe burkolva mindkét kezüket felemelve imát mondanak Izrael népének békéjéért és boldogulásáért. Ez az elmúlt évben csak korlátozott számú résztvevővel történhetett meg, ám a járványhelyzet javulásának köszönhetően idén ismét tömegek látogathattak el a Siratófalhoz.
Ezt a héber áldást naponta elmondják az ortodox zsinagógákban Izraelben, de évente kétszer, a sátoros ünnepek és Pészach idején nagyszabású ceremónián több tízezer résztvevő előtt a Siratófalnál is.
A zsidó vallás szabályai szerint régen évente háromszor, köztük Pészachkor el kellett zarándokolni és áldozatot kellett bemutatni a vallás legszentebb helyén, a Templomhegyen található jeruzsálemi szentélyben, ahol jelenleg egy másik vallás, az iszlám harmadik legszentebb helye, az al-Aksza mecset áll a Mecsetek terén.
Az áldást a diaszpórában a zsidó naptár különböző időpontjaiban különböző időkben írják le, de naponta imádkoznak Jeruzsálemben, és hetente Izraelben.
Évente rendre több tízezren utaznak csak azért a Nyugati Falhoz, hogy részt vegyenek a különleges eseményen.
Nézzék vissza az eseményeket:

 

2021, szept, 24