Megtízszerezte az oltottak védelmét a harmadik vakcina Izraelben

A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben – összegezték tapasztalataikat izraeli kutatók abban a tanulmányban, amelyet a The New England Journal of Medicine című lapban tettek közzé csütörtökön. Ebből az izraeli sajtó közölt részleteket .
Az augusztusi adatok alapján készült tanulmányban több, mint egymillió, olyan 60 éves vagy idősebb izraeli adatait elemezték, aki 2021 márciusa előtt megkapta az oltás első két adagját, és augusztus elején felvette a harmadik oltást. Védettségi szintjüket összehasonlították olyanokéval, akiket csak az első két adag vakcinával oltottak be. A kutatás szerint a harmadik, emlékeztető oltás körülbelül 12 nappal a beadása után nyújt teljes védelmet. Ez ellentétes a kezdeti eredményekkel, amelyek alapján azt feltételezték, hogy már egy hét után maximális védelmet nyújt a vírus ellen – emlékeztet a ynet hírportál.
A vizsgált időszak alatt 4439 fertőzött, köztük 294 súlyos beteg volt azok között, akik nem kaptak emlékeztető oltást, míg a harmadszor is beoltottak körében legalább 12 nappal újraoltásuk után csak 934 fertőzés volt, és 29 súlyos eset. A tanulmány szerint a harmadik Covid–19-vakcinát is felvevők közel hússzor jobban védettek a súlyos betegségek ellen, és több mint tízszer jobban védettek a fertőzések ellen, mint azok, akik legalább öt hónappal korábban csak két dózist kaptak. 12 nappal a Pfizer–BioNTech Covid–19 emlékeztető vakcinája után a fertőzés esélye 11,3-szor kisebb volt a kontrollcsoportnál, ahol csak két oltást kaptak, és 19,5-szer kisebb lett annak a kockázata, hogy súlyos betegségbe essenek a koronavírus-fertőzés következtében. A tanulmány szerint a harmadik oltás helyreállította az elmúlt hónapokban „megkopott” védelmet, és az ismét a második oltás után mintegy két héttel tapasztalt 95 százalékos maximális szintre ugrott a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozattal szemben is.
“Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint még a konzervatívabb elemzéssel is – amely megpróbálta figyelembe venni a két csoport közötti különbségeket – a fertőzések aránya legalább ötször alacsonyabb volt az emlékeztető oltást kapottak körében.”
Izrael afféle kísérleti laboratóriumként is működik, az országban megfigyelt tapasztalatok nagyban befolyásolják más országokban is az egészségügyi szakemberek és a politikai vezetők döntéseit, és a harmadik oltás izraeli hatásai jelentős szerepet játszhatnak az amerikai hatóságok erről hozott határozataiban. Az izraeli egészségügyi minisztérium képviselője pénteken egy internetes megbeszélésen ismerteti a kutatás eredményeit az emlékeztető oltás hatékonyságáról az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Felügyelet (FDA) döntéshozóival, és ez fontos szerepet játszhat abban, hogy az Egyesült Államokban is megkezdik-e a harmadik oltás felajánlását a lakosságnak.

2021, szept, 17