Ros Hasana (רֹאשׁ הַשָּׁנָה) ünnepén az édes íz dominál és savanyú ételeket egyáltalában nem szokás fogyasztani. Jellemzőnek mondható, hogy az ünnep beköszönte alkalmával elfogyasztott lakoma menüje lényegében a szombat első étkezésének rendjét követi: ilyenkor is a töltött vagy töltetlen kocsonyás hal (gefillte fish) kerül terítékre mint főétel.
Az ünnepi étkezés során mézbe mártjuk az első barchesz szeletet és édes újesztendőt kérünk az Örökkévalótól.
Ugyanígy cselekszünk a mézes alma fogyasztásánál is. Fontos szokás a halfej elfogyasztása is. Fentiek az újévi lakoma fő elemeit képezik, ám ahány háztartás, megannyi szokás…
Az újévi vacsora a zsidó hagyományok szerint egyrészt követi az ünnepi lakomák általános forgatókönyvét másrészt különleges,„jelképes” ételek (úgynevezett animok) fogyasztása teszi különlegessé. Őseink azt tanítják: a jel is beszél. A családi körben elfogyasztott újévi lakoma során eme jelképes” ételek fogyasztásával is kifejezünk kéréseket, kívánságokat, s ezzel az ünnepi lakomát szinte az ima szintjére emelhetjük. 
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az új év első napjaiban bármit teszünk, az szimbolikusan az egész évre kihat. Az új év első két napja egyben az Ítélet napjai is, mikor az Örökkévaló ítélkezik minden teremtménye felett. E kettősség jegyében a jelképek is erre a két gondolatra koncentrálnak: jó ítéletet igyekeznek támogatni (pl. a jó cselekedeteink számának gyarapítását célozzák), vagy az elkövetkező év „édességét”, kellemes volta iránti vágyunkat fejezik ki.
A hagyomány és bölcseink az évezredek során kialakították a jelképek gazdag tárát Ros Hasanára, ám ezeken kívül a család saját fantáziáját használva egyedi jelképeket is alkothat. Az ünnepi lakomák általános szabályai szerint a családanya gyertyát gyújt, a családapa pedig haza érve a zsinagógából megáldja gyermekeit, majd az ünnepi terített asztalnál áldást mond a borra. A kiddust rituális kézmosás követ, majd megszegjük az asztalra tett két barchesz egyikét. A kalács ilyenkor kerek (jelképezvén vágyunkat a teljességre). A barcheszt nem sóba mártjuk, hanem mézbe, méghozzá teli csuporba, ezzel fejezve ki, hogy olyan édes, teljes évet kívánunk, mint a teli csupor méz. Az első falat elfogyasztásával kezdetét veszi a vacsora legizgalmasabb és csak az újévre jellemző része: a “jelképes” ételek elfogyasztása.
Országonként külön szokások alakultak ki arra, hogy milyen ételek kerülnek az asztalra. Manapság, hogy már a gyümölcsök, zöldségek oly sokfélesége kapható, az Izraelben honos szokásokat is beépíthetjük a családi vacsoránk rendjébe.
Hogy egy étel mit jelképez, általában az étel valamilyen tulajdonságától (pl. a gránátalma sok magva), vagy a nevének számértékétől függ. Példaként: a dió fogyasztásától azért tartózkodunk, mert a héber „egoz” (אגוז), azaz dió szó számértéke megegyezik a „chet”, azaz bűn szóéval.
A hangzás egyébként nem csak a héber vagy jiddis nyelven alapulhat, hanem akár magyar nyelvi játékra is épülhet.