Negyven évre csökkentették a harmadik oltásra jogosultak alsó korhatárát Izrael

A negyven év felettiek mellett oltásra jelentkezhetnek a kockázatmentes tanévkezdés érdekében a pedagógusok, a gyermeket váró nők, az egészségügyi dolgozók, az egészségügyi és népjóléti intézmények betegei és gondozói, a fogyatékossággal élők és gondozóik, az idősgondozók, a büntetésvégrehajtási intézmények foglyai és őrei, valamint a cukorbetegek és a túlsúlyosak, ha öt hónapnál régebben vették fel az első két vakcinát – adta hírül a ynet.
Az egészségügyi minisztérium csaknem százfős járványügyi tanácsadó csoportjának ajánlását Nachman Asnak, a minisztérium főigazgatójának még jóvá kell hagynia, de ez bizonyosan megtörténik, és az egészségbiztosítók már megnyitották az időpontkérés lehetőségét honlapjukon és applikációjukon az oltást kérők számára.
Naftali Bennett miniszterelnök 49 éves, és péntek reggel már be is oltatta magát. “Újabb fontos lépést tettünk a delta vírusváltozat elleni küzdelemben” – mondta Bennett nem sokkal a szakemberek javaslatának bejelentése után.
“A világon elsőként az izraeliek kapták meg a harmadik oltást, és a továbbiakban újabb és újabb korosztályok számára nyitjuk meg az újraoltás lehetőségét” – tette hozzá, és felszólított minden olthatót, hogy keresse fel az oltóhelyeket, vállaljon felelősséget a többiek egészségéért és megélhetéséért. “Most nincs idő az életünk kockáztatására. Itt az ideje, hogy fokozzuk a deltahullám leküzdésére irányuló erőfeszítéseket, és megakadályozzuk a zárlatot, amely árt a gazdaságnak és a megélhetésnek. Ne vesztegessük az időt!” – kérte a kormányfő az ország lakosaitól.
December vége óta Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 881 743-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 63,25 százaléka, de nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.
Az emiatt meghirdetett emlékeztető oltást adó kampány során augusztusban 1 266 922, 50 évesnél idősebb vette fel harmadszor is a vakcinát, ami az izraeliek 13,62 százalékát jelenti.

2021, aug, 20