“Dor bámidbár (דור במדבר) – “a pusztai nép”. Így szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Küldj magadnak férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán országát..
Hetiszakaszunk több problémát vet fel:
1. Mi az értelme a “magadnak” szónak?
2. Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért; és csak a kémek küldéséért nem mehettek be az országba?
3. Tulajdonképpen ki küldte őket?
4. Mi volt a kémek vétke?
A kémek igazat mondtak: az ország gazdag termésű volt, városai erősek, lakossága sok és erős. Mi volt a bűnük? A jelentéshez fűzött magyarázatuk: “Nem mehetünk mi be ahhoz a néphez, mert erősebbek nálunk” – így szólt a tíz kém Józsua és Kálév kivételével. Lázították a népet Mózes ellen és Izráel fiai sírtak azon az éjjelen. Végül is vonakodtak továbbmenni. “Válasszunk új vezetőt és térjünk vissza Egyiptomba!”
Ez az uszítás volt a kémek bűne.
Ki küldte a kémeket? Ez a kérdés azért merült fel, mert Dövarim könyvében másképp szól az elbeszélés: “Mindnyájatok hozzám jöttetek, mondván, küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot… Tetszett nekem a dolog” – így szólt Mózes. Eszerint nem Isten küldte a kémeket. A kezdeményezés a népé volt és Mózes tetszésével találkozott.
Az ellentétet Bölcseink így oldották meg: Isten beleegyezett a nép kérésébe, de azt akarta, hogy olyan embereket küldjön Mózes, akik megerősítik a nép hitét. Ezért mondta: “…küldjél magadnak…”, a te vezetésedet, küldetésedet szolgálják a kémek, és nem a nép kishitűségét. És mondta Mózes: “ebben a dologban nem hittetek Örökkévaló Istenetekben.” A kémek kiküldése a nép ajánlata volt és gyenge hitének kifejezője.
Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért, és csak a kémek küldése miatt nem mehettek be az Ígéret Földjére? Az aranyborjú vétke a nép naivitásának, gyermekkorának tudható be. Nem véletlen, hogy éppen Áháronhoz, Mózes testvéréhez fordultak kérésükkel. “Csinálj nekünk Istent, az vezessen minket; mert nem tudjuk, mi lett a férfiúval, Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptomból.”
Mikor Mózes lejött a Szináj hegyéről és összetörte a kőtáblákat; ő is Áháront hibáztatta: “Mit tett neked ez a nép, hogy ily nagy bűnt sóztál reá?”
Isten nem büntette meg a népet, amely tudatlanságában bűnözött és az egyiptomi állatkultuszt utánozta Mózes “eltűnése” miatt.
Más volt a helyzet a kémek kiküldésével és a visszatérők uszításával. A nép már túl volt “gyermekkorán”, számos csodának és égi segítségnek volt tanúja. És mégis azt mondta: “Mert Isten gyűlöl minket, azért hozott ki minket Egyiptomból.”
Izrael már “felnőtt” korát élte, mikor azt mondta: “Válasszunk új vezért, aki visszavisz minket Egyiptomba.” Erre a lázadásra, erre a kishitűségre már nem volt más választása Istennek, mint a pusztában hagyni a szolgalelkű népet negyven esztendeig, és az új, szolgaságot nem ismerő nemzedéket vinni be Kánaán országába. Biálik úgy írt a pusztai nemzedékről, hogy ő az utolsó nemzedék a szolgaságban és az első a megváltásban.
A szolgaságban valóban utolsó volt az Egyiptomból kiszabadult nép, de a megváltáshoz új nemzedéknek kellett születnie a pusztában.