Aktuális hetiszakaszunkban József és testvérei drámája csúcspontjához ér. József próbára tette testvéreit, hogy az ellene elkövetett bűnt valóban megbánták-e. Ezért a legfiatalabb Benjámint hamis váddal, lopással vádolták. A kor szokása szerint a tolvajt szolgának adták el.
“Vájigás éláv Jehuda” (וַיִּגַּ֨שׁ אֵלָ֜יו יְהוּדָ֗ה) – Jehuda József elé lépett és saját magát ajánlotta fel szolgának Benjámin helyett. Ekkor fedte fel József, az alkirály igazi kilétét és megbocsátva testvérei vétkét, megmentette őket és apja egész családját a kánaáni éhínségtől.
Megbocsátott, de nem felejtett… Csak fokozatosan oszlatta el testvérei megdöbbenését. Először így szólt: “Én vagyok testvéretek, József, akit eladtatok Egyiptomba”.
Csak ezután nyugtatta meg őket, hogy Isten rendelése volt, hogy úrrá lett Egyiptomban és így táplálhatja családját a még hátra lévő öt szűk esztendőben.
A hetiszakaszhoz csatolt prófétai rész a “családi” egység fontosságát vonja le tanulságként a tórabeli elbeszélésből. Tudvalevő, hogy Salamon király uralkodása után (i.e. 930) az ország két részre szakadt. Az északi rész Efrájim törzsének vezetésével külön királyságot állított fel. Efrájim József fia volt. A déli részben Jehuda és Benjámin törzse vitte tovább Júdea királyságát, Salamon fiának, Rechávámnak vezetésével. Az északi Efrájimot az asszírok pusztították el (i.e. 722), a déli Júdeát a babiloni király, Nebuchadnecár foglalta el (i.e. 586).
A Háftárában Ezékiel próféta jövendölését olvassuk, mindkét országrész megváltásáról. A prófétának két fát kellett vennie: az egyikre ráírta József, azaz Efrájim nevét, a másikra Jehudát véste fel. A két fát egyesítenie kellett, hogy csak egy fa legyen belőlük. A szimbolikus cselekedetet így magyarázta a próféta:
“Kivezetem Izráel fiait a népek közül, és elviszem őket országukba. Egy néppé teszem őket… nem lesz többé két nép, és nem lesz két királyság. Lakozni fognak az országban mit Jákovnak adtam, ők, gyermekeik és unokáik örök időkig”.
A prófétai jóslat az ország birtoklását a nép egységével hozza kapcsolatba. S miként a múltban, Jehuda és Efrájim egységes népet alkottak, úgy minden idők követelménye Izrael belső egysége…
A hetiszakasz befejező része Józsefet mint gazdasági szakértőt ábrázolja. A hét bőséges esztendőben hatalmas magtárakban gyűjtötte össze a gabonát. Amikor eljöttek a szűk esztendők, egész Egyiptom Józsefhez jött gabonáért. Előbb pénzért árulta az eleséget, később megszerezte az egyiptomiak földjét. Végül az egész lakosság a fáraó szolgájává lett, hogy megmeneküljön az éhhaláltól.
“Így szólt József a néphez: megvettelek benneteket és földeteket, a Fáraónak. Vegyetek hát gabonát, vessetek és arassatok. De termésetek ötödrészét a Fáraónak adjátok. Ők pedig szóltak: kegyes voltál hozzánk, megmentetted életünket, így szolgái leszünk a Fáraónak”.
Csak Egyiptom papjai tartották meg földjeiket és szabadságukat, mert királyi juttatásuk volt.
József az egyiptomi Fáraó szolgálatában megerősítette a királyi hatalmat mind gazdasági, mind politikai vonalon.
És érdemeiért mit kapott cserébe ő és utódai egyaránt?
“Új király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet”. Bölcseink szerint NEM AKARTA ismerni, és szolgaságba vetette József népét.
Elgondolkoztató a bibliai történet a gáluti zsidók szempontjából. Hány és hány “József ‘ szolgálta tehetségével a különböző népeket és azok vezetőit. De “új király” jött és “József'” érdemei feledésbe mentek. Hány és hány országot szolgáltak a zsidók tehetségükkel, gazdasági, tudományos és egyéb vonalon. És mi volt a “fizetség”?…
Több ezer év után végre a zsidó nép saját országát, saját hazáját szolgálhatja tehetségével. De a “Józsefi” tehetségnek egymás megértésével, a nép belső egységével kell párosulnia.