A hivatalos információk szerint a szokásos heti kormányülés után összeülő, az Izraelben tomboló koronavírus járvány elleni védekezést koordináló miniszterekből álló szűkebb kabinet nem fogadta el a minisztérium szakértőinek javaslatát, hogy ötven főben korlátozzák a résztvevők megengedett számát a rendezvényeken.
A miniszterek szerint ugyanis ilyen feltételek mellett az egyes összejövetelek lemondása a jelenlegi gazdasági helyzetben újabb csapást jelentene. Az általános gyülekezési tilalomról sem határoztak, ami a javaslat szerint 19 főben korlátozta volna az egy helyen tartózkodók számát.
Az egészségügyiek és az oktatási minisztérium előzetesen egyeztetett arról, hogy bevezessék a “távvizsgákat” a felsőoktatásban a koronavírus fertőzés terjedésének megakadályozása, de végül erről sem született megállapodás, a tanácskozás döntések nélkül ért véget. A koronakabinet hétfőn ismét összeül a vitás kérdések rendezésére.
A június eleje óta ismét lábra kapott járvány sajátossága, hogy az egyre magasabb esetszám ellenére alig emelkedik a súlyos betegek, és a lélegeztetőgépre szorulók száma, ami a korlátozások ellenzői szerint feleslegessé teszi az újabb óvintézkedéseket.
Közben az fertőző betegségekkel foglalkozó izraeli, orvosokból álló szövetség vasárnap arra figyelmeztetett, hogy növekszik az új vírushordozók átlagéletkora, és azonnali beavatkozásra van szükség a járvány megfékezésére, különben elveszítik az események ellenőrzésének lehetőségét.
A szakemberek a tesztelés növelését, valamint a fertőzöttek korábbi érintkezéseinek gyors feltérképezését javasolták, valamint a betegeket kezelő személyzet jobb védelmét, a hatékony gyógyszerek jegyzékének összeállítását, és több éves tervet a járvány kezelésére.
Beni Ganz védelmi miniszter elrendelte a hadsereg polgári védelmi parancsnoksága számára további szállodák megnyitását a koronavírus-hordozók, és a karanténra kötelezettek számára. A katonaság jelenleg hat létesítményt üzemeltet fertőzötteknek, és olyanoknak, akiket otthonaikban nem tudnak megfelelően elszigetelni.
A katonai rádió beszámolója szerint közel egymillió izraeli vesztette el munkahelyét, vagy kényszerült fizetés nélküli szabadságra a 9 milliós Izraelben a COVID-19 járvány kezdete és az azt követő gazdasági válság óta, ami az utóbbi évtizedek legnagyobb munkanélküliségét jelenti.
A több mint három hónappal ezelőtt bevezetett sürgősségi intézkedések lejártával a márciusban és áprilisban munkájukat elvesztők közül 134 000 izraeli maradna állami támogatás nélkül júliusban, és további 128 000 ember csak részleges munkanélküli-ellátásban fog részesülni.
A pénzügyminisztérium csak július közepére ígéri a döntést az ellátások esetleges kiterjesztéséről és meghosszabbításáról, és ha nem sikerül ideiglenes megoldást találni, akkor három napon belül körülbelül 262 ezer izraeli marad jövedelemforrás vagy megfelelő pénzügyi támogatás nélkül.
Szombaton 398, egy nappal korábban pedig 668 új fertőzést diagnosztizáltak. A szombaton elvégzett 10 493 teszt 3,8 százaléka esetében találtak újabb vírushordozót, ami jelentősen meghaladja a korábban mért arányokat, és azért a járvány jelentősebb kitörésétől tartanak a szakemberek. Szombaton 212 új Covid-19 beteget vettek kórházi ellátásba.
Izraelben a járvány megjelenése óta eddig 23 497 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 318-an haltak meg a Covid-19 betegségben. Jelenleg 45-en súlyos betegek, 24-en vannak lélegeztetőgépen.