Szerdán napnyugtakor zsidók milliói ünneplik meg szerte a világon Pészach (פסח) bejövetelét. A széder az éneklés, az imádkozás és a tanulás estje, amely gyermekeinknek való elbeszélésről szól. De tudunk-e tanítani a szabadságról, ha a koronavírus miatt elszigetelve kell lennünk, és nem lehetnek nagy családi összejövetelek, amelyek erre az ünnepre jellemzőek?
A széder este azzal kezdődik, hogy az asztalnál a legfiatalabb kérdéseket tesz fel (מה נשתנה), és utána megválaszolja azokat. A Szenhedrin egykori vezetője azt tanítja:
“Minden ember és generáció tagjának kötelessége az ünnepet úgy átélni, mintha ő lett volna ott, mintha ő vonult volna ki Egyiptomból.”
Most, csakúgy, akárcsak az első egyiptomi széderen, a zsidóknak saját védelmük érdekében szűk körben kell maradniuk, miközben imádkoznak. Csakúgy, mint az első széderkor, most is meg fogjuk ünnepelni a szabadságunkat, a saját döntéseink szabadságát, miközben gyermekeinket tanítjuk:
“Minden ember és generáció tagjának kötelessége az ünnepet úgy átélni, mintha ő lett volna ott, mintha ő vonult volna ki Egyiptomból.”
Gyermekeinknek csalódás lehet a ma beköszöntő ünnepen, hogy a nagyszülők, az unokatestvérek nem lesznek ott a széder estén. Ezen az estén ezúttal elzárva, soha meg nem tapasztalt körülmények között ünnepelve megértjük, hogy harcolnunk kell a fizikai kötelékek ellen világszerte. Olyan dalok révén, mint a Dayenu (דַּיֵּנוּ), megtanuljuk mindazt, amit az Ö.való tett a zsidó népért, és megtanuljuk, hogy csak a belé vetett hit révén leszünk képesek valóban legyőzni a rabszolgaság láncait, és a szabadság fényébe lépni.