Napjaink legfőbb problémája a koronavírus, amely százezrével szedi áldozatait a világban. Magyarországon eddig nyolcvanöten, Izraelben hatszázhetvenheten betegedtek meg.
A járvány – héberül: מגיפה – a zsidó forrásokban lehet egy fertőző betegség következménye, de gyakran, látszólag minden előzmény nélkül, mint Isten büntetése jelenik meg. Tudjuk, hogy egyes állatbetegségek, mint például a marhák száj- és körömfájása nemegyszer az embert, főleg gyerekeket – akik a fertőzött állat tejét isszák – is megfertőzhetik.
A jelenleg dúló koronavírus, amely egy globális járvány jellegét viseli, nem jelenik meg az ősi forrásokban ezen a néven.
Az ókorban a járvány gyűjtőnéven elsősorban a pestist értették. Ez ragályos volt, gyógyíthatatlan és rengeteg áldozatot követelt. Ez az állapot fennállott a szulfonamidok 1930-as évekbeli, illetve antibiotikumok (pl. penicillin, majd a különböző mycinek, cyclinek, stb.) 1940-es években történt felfedezéséig.
Nagy különbség van a két említett járvány kórokozója között, ugyanis a pestist baktérum, míg a mindenféle influenzát vírus okozza.
Az ó- és középkorban pestisnek neveztek minden járványos betegséget, amely nagy halálozással járt, kétségtelen, hogy mint gyűjtőnevet a kiütéses hagymáz és a himlő járványokra is alkalmazták. A leírásokban szereplő nagy járványok többnyire kiütéses tífusznak, pestisnek vagy himlőnek felelhetnek meg, de többször felmerül más súlyos fertőző betegség, például az agyhártyagyulladás gyanúja is.
A pestis a Yersinia pestis nevű ún. enterobaktériumok családjába tartozó baktérium által okozott fertőző betegség. Eredetileg a rágcsálók kórja és leggyakrabban a patkánybolha csípésével kerül az emberre. A bolha megcsípi a patkányt, a pestis hordozóját, majd az embert vagy esetleg egy másik állatot, hogy megszabaduljon a tápcsatornájában felgyülemlő pestisrögöktől, amelyek megterhelik emésztőszerveit, és megakadályozzák, hogy újabb csípésekkel friss vért vegyen magához. A pestis terjedésének megfékezésére először rovarölő szerekkel a bolhákat kell kiirtani, majd el kell végezni a patkányirtást, nehogy a kiéhezett bolhák patkányok híján még több embert csípjenek meg.
Az egyiptomi tíz csapás ötödike volt a pestis, amely elpusztította az egyiptomi nyájakat (2. Mózes, 9. fejezet), de az emberekre nem terjedt át.
A Tórában majd a próféták könyveiben említett מגיפה (járvány) nem mindenütt jelent pestist. Ahol nem az ismert betegségről van szó – ott istencsapást jelent, ami több formában jelentkezhet. Ezzel szemben, ahol pestisről van szó, ott ez a betegség majdnem mindig járvány formájában jelentkezik.
Modern biblia-kutatók szerint a filiszteus városokban kitört járvány – amikor fogságba ejtették az isteni Frigyládát és benne a kőtáblákat – egyfajta pestis volt. Erre utalnának az ott többször említett egerek (patkányok), amelyek eszerint a betegséget terjesztették. Ezzel szemben a próféták figyelmeztetéseiben megjelenő terminus technikus lehet mindenféle csapás, mivel együtt említtetik az éhséggel és a karddal.
Amikor Dávid királyunk elhatározta, hogy népszámlálást tart – mert tudni akarta hány katonája van – büntetésből járvány pusztított, amibe belehalt 70 ezer ember. Ugyanis a Tóra és a Halacha tiltja a fölösleges, oktalan népszámlálást.
A háttér érdekes: Gád, a próféta, eljött Dávidhoz és Isten nevében választást ajánlott fel neki a büntetés formáját illetően: vagy hét év éhínség, vagy háború, melynek során három hónapon át menekülnie kell ellenségei elől, vagy három napos pestis járvány dúl az országban. Dávid az utóbbit választotta.
Dávid válasza a prófétának úgy szólt, hogy “Nagyon fájdalmas ez nekem, de inkább essünk Isten kezébe, mert nagy az ő irgalma, csak ember kezébe ne essem!”
A Midrás elárulja milyen meggondolás alapján döntött Dávid, aki így morfondírozott: “Ha a háborút választom, azt fogja a nép mondani: hát persze, Dávid válogatott hadfikkal van körülvéve, nem ő fog meghalni a háborúban, hanem mi. Ha az éhínséget választom, azt fogják mondani: persze, Dávid magtárai tele vannak, ő nem fog éhezni, hanem mi. Ezzel szemben a járvány mindenkit egyformán érint: szegényt és gazdagot, erőseket és gyengéket…”
Ezen populista de “demokratikus” meggondolás alapján esett a járvány áldozatául 70 ezer zsidó.
A Talmud bölcsek tudták, hogy ragályos betegségek legyek által terjednek. A betegeket elkülönítették, ezt már a Tóra előírja, amikor karanténba téteti a ragályos bőrbetegeket. Már Smuél az amorita, kijelentette, hogy a kéz és lábmosás többet ér minden gyógyszernél..
A Misna igyekszik definiálni, mikortól számit egy betegség járványnak és meddig egyszerű, egyedi betegségnek: Ha egy 500 főnyi helységben három egymást követő napon három beteg meghal – akkor az már járvány jelleget ölt (ugyanez a helyzet, proporcionálisan, nagyobb helységekben is. Maimonidés szerint az 500 lélek alatt felnőtt férfiak értendők. A talmudi korokban böjtöt rendeltek el, ha járványveszély fenyegetett, de “napjainkban nem böjtölnek, mert a böjt gyengíti a szervezetet és ez nem ajánlatos járványos megbetegedés esetén”
Egy másik Misna szerint “járvány jön a világra büntetésként olyan vétkekre, amelyekre a Tóra halálbüntetést ír elő, de nem kerültek bíróság elé…”
Volt amikor a zsidók kétszeresen szenvedték meg a járványokat. Így történt a 14. században, (1348 – 1351), amikor Európában a “fekete halál” pusztított, amelynek a lakosság kb. fele áldozatul esett. A zsidók is megbetegedtek, de köztük sokkal kisebb volt a halálozási arányszám, mivel higiénikusabban éltek, rendszeresen fürödtek, mosakodtak, nem volt olyan kis zsidó település vagy gettó ahol ne lett volna mikve (rituális fürdő). A szeretet vallásának hívői, erre, papjaik sugallatára, elhatározták, hogy a zsidók mérgezték meg a kutakat, folyókat – hiszen íme ők nem halnak meg a járványtól – és jöhetett a pogrom, a rituális gyilkosságok sorozata. Hatodik Kelemen pápa ugyan közhírré tétette, hogy a vád teljesen alaptalan, de a nép és uszítói, jobban tudták…
A Tóra előírja, hogy betegségek ellen védekezni kell, mind megelőzés, mind gyógykezelés által és “az orvosnak joga és kötelessége gyógyítani”.