Az előttünk álló Röé (ראה) hetiszakasz anyaga rendkívül változatos. A jó és rossz közötti szabad emberi választással indul a Tóra szakasz. Ezt követi a központi Szentély kizárólagosságának szigorú törvénye. Külön fejezetet olvashatunk a hamis prófétákról és a bálványimádás elleni küzdelemről. A tilos állatok és madarak fogyasztása kerül részletes leírásra.
A tized törvény, a 7. vagy „Smita” év rendeletei kerülnek sorra a következő fejezetben. A szolgasággal kapcsolatos törvények ismétlik a Mózes második könyvéből (Sömot) ismerteket és kiegészítik azokat. Végül a három zarándok ünnep történeti háttere és azok külsőségei zárják be a hetiszakasz témáit.
„Lásd, elétek teszem ma az áldást és az átkot” – így kezdődik a hetiszakasz. Választásunkra van bízva az áldás és az átok. Más helyen azt olvassuk: „lásd az életet a jót teszem elétek, vagy a halált és a rosszat. És válasszátok az életet!”.
A központi Szentély (Bét Hamikdás) tulajdonképpen megfelelt annak a ténynek, hogy a népnek szüksége volt valami „láthatóra” Isten imádásában. De ellentétben más népekkel csak egy helyen (Jeruzsálem) lehetett ez a Szentély, azon a helyen, amit Isten kiválasztott. A próféták hangsúlyozták, hogy nem az áldozatok, hanem az erkölcsi élet, a jó cselekedetek fontosak Isten szemében. Ezért nem volt szabad több helyen áldozatokat bemutatni, (mint a pogány népeknél). „Őrizkedj attól, hogy áldozatodat minden helyen bemutasd, amit jónak látsz”. A központi Szentély felállítása előtt le kellett rombolni a Kánaaniták által felállított összes bálványimádó oltárt és szentélyt. Az egyistenhit nem tűrt meg maga mellett pogány bálványkultuszt.
Óva intette Mózes a népet a hamis prófétáktól. Hamis próféta az, ki bálványimádásra szólít fel – akkor is ha „csoda” jeleket ad és szavai beteljesednek. A bálványimádásra uszítókat könyörtelenül irtani kell, még ha testvérről, közeli rokonról is van szó. Még egy egész város lakosságát sem kell kímélni, mert a nép fennmaradásáról van szó. A monoteizmus „szigetét” meg kellett óvni a tömérdek bálvány szennyes árjától.
Mózes tanítja a népet, hogy a bálványimádás nemcsak idegen kultusz, hanem Isten törvényeivel ellenkező erkölcstan is. A bálványokat emberáldozattal, paráznasággal és más utálatos cselekedetekkel imádják. „Még fiaikat és lányaikat is tűzben égetik el isteneik tiszteletére”. Ezért nem szabad követni idegen szokásokat, mint a kánaánitáknál szokásos gyász ceremóniák, testi bevágások vérömlésig, öncsonkítások, stb. „Ne kövessétek e népek szokásait” (Lev. 20 / 23), hanem „szentek legyetek, mert szent vagyok én az Örökkévaló Istenetek.”
Az Isten szentsége nemcsak természet fölöttiséget jelent, „Isten magasságos a törvényben, és a Szent Isten megszenteltetik az igazságosságban”. Ezt a szentséget kell Izraelnek követnie; az igazság szentségét, ez a hivatása, ez a kötelessége. Ha megvalósítja, ez teszi őt „kiválasztottá”.
Heti szakaszunk részletezi az emberbaráti törvényeket az igazi „szentség” alapjait: „Ha szűkölködő lesz testvéred, nyújtsd ki feléje kezed, és add neki mindazt miben hiánya van.”
A 7. év „Smita” során el kell engedni az adósságokat, de „őrizkedj attól, hogy a 7. év közeledtével megvond a segítséget a szűkölködőtől.” … „Ha héber testvéred szolgának adta el magát, bocsásd szabadon a 7. évben. Ne küldd el üresen; adj neki nyájadból, szérűdből és borodból. Emlékezz rá, hogy szolga voltál Egyiptomban.”
A három zarándok ünnepnek kettős háttere van: mezőgazdasági és történelmi. Pészách ünnepe a kalászérés hónapjára esik. (Ezért van szökőév, ha 354 napos holdév előbbre hozza az ünnepet a 365 napos napévben és Pészách téli hónapra esnék!)- Sávuot a búzaérés és a zsengék önnépe, de erre a napra esik a Tóra-adás is, Szukot a betakarítás ünnepe, de sátoros ünnep is emlékeztetvén a pusztai vándorlásra.
Mindhárom ünnep előírja a Jeruzsálembe való zarándoklást. Az ünnepek örömében részt kell adni az özvegyeknek, árváknak és a szegény sorsú levitáknak is. Így hát a heti szakasz záró témája is kihangsúlyozza a „szeresd felebarátodat” eszméjét és megerősíti vallásunk humanista erkölcstanát.