Bó(בּׁא) hetiszakaszunkban az egyiptomi dráma a végkifejlethez közeledik. A Fáraó nem engedi szabadon a leigázott és rabszolgasorban tartott héber törzseket – ahogy azt Mózes követelte tőle az Örökkévaló nevében. A Nílus országa ez idáig hét csapást szenvedett el; egyik súlyosabb, mint a másik. A Fáraó ingadozik, de amikor a csapás elmúlófélben van – bebeszéli magának, hogy természeti jelenségekről van szó és újfent “nem ismeri a zsidók Istenét”.
Most amikor Mózes jön bejelenteni neki a nyolcadik csapást – a pusztító sáskajárást – már főemberei is kérik, gondolja meg, küldje el a hébereket, hadd imádják Istenüket, hiszen “még nem tudod hogy elveszett Egyiptom?”
Itt első ízben visszahívják Mózest és Áront, akik már elhagyták a királyi palotát és a Fáraó alkudozni kezd: Kik azok, akiknek kimenési engedélyt kértek? Mózes válaszát – férfiak, nők, gyerekek, elutasítja az imperátor: csak a férfiak mehetnek, azok szolgálják az Istent, hisz’ ez az, amit kértek…
Való igaz hogy taktikai okokból Mózes eleinte csak háromnapi eltávozást kért, hogy Istent szolgálhassák. Ezt, úgy látszik, az egyiptomiak, el is hitték. Ez volt az oka annak, hogy az Egyiptomiak szívesen “kölcsönöztek” a hébereknek arany és ezüst tárgyakat távozásukkor – mivel abban a hitben voltak, hogy azok visszatérnek.
A sáska pusztítása olyan alapos volt, hogy a Fáraó hívatta Mózest, belátta hogy vétkezett “Isten ellen és ellenetek” és valósággal könyörgött, imádkozzon, hogy a sáska tűnjön el. Így is történt és az Örökkévaló “megkeményítette az uralkodó szívét” és az megint csak megtagadta a zsidók távozását.
Ezután jött a 9. csapás, a háromnapos “egyiptomi sötétség” minekutána a Fáraó már az asszonyok és gyerekek távozásába is beleegyezett, csak a nyáj maradjon ott, garanciaként arra, hogy visszajönnek. Mózes ezt elutasította. mondván, hogy még a király is ad majd nekünk jószágokat, hogy áldozatokat mutathassunk be Istenünknek.
A 9. csapásnál is voltak, akik természeti jelenségről beszéltek (napfogyatkozás, stb.), de ennek ellentmond az Írás tanúsága miszerint “Izrael fiainak világos volt lakhelyükön”. Ha elhisszük, hogy volt kilencedik csapás (sötétség), azt is el kell hinnünk, hogy ez a hébereket nem érintette, hiszen egy Tóra írja le ezt is és azt is.
Figyelemre méltó hogy az első öt csapásnál maga Fáraó keményítette meg szívét, míg a további ötnél az Isten. A Midrás innen azt a konzekvenciát vonja le, hogy “az embert azon az úton vezetik – amelyen haladni akar”. Ha Fáraó makacskodik – kell neki ebben “segíteni”, hogy a végén megkapja megérdemelt büntetését.
A 10. csapás volt a legsúlyosabb – az elsőszülöttek halála. Ez mindenkit érintett a kunyhók és a paloták lakóit egyaránt – beleértve a trónörököst is. Itt a Midrás egy ezoterikus betekintést enged a színfalak mögé, amikor elárulja mi történt Egyiptom fővárosában, miután Mózes beharangozta a 10. parancsolatot, az elsőszülöttek halálát.
Az történt hogy sok elsőszülött, az egyiptomi felső tízezer tagjai, kérték szüleiket, beszéljenek a Fáraóval, hogy küldje már el ezeket a hébereket, hiszen Mózes eddig mindig “betartotta” amit előjelzett és ők nem akarnak meghalni. A szülők vonakodtak, nem hittek a fenyegetés komolyságában, nomeg nem volt merszük kikezdeni a despotával. Erre sok ezer előkelő elsőszülött tüntetést rendezett a Fáraó palotája előtt, követelvén a héberek szabadon bocsátását.
Fáraó, aki ehhez nem volt hozzászokva, kiküldte a palotaőrséget, amely vérfürdőt rendezett a tüntetők között. Azok nem maradtak adósak, valóságos polgárháború tört ki, aminek során több ezren életüket vesztették.