Megfelelő ütemben halad a Rumbach zsinagóga felújítása

Gőzerővel folynak a rekonstrukciós munkálatok a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
A zsinagóga a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) tulajdona, felhatalmazása alapján felújítását és egy újszerű, Együttélés Háza kiállítás létrehozását a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) az állami támogatás címzettjeként végzi.
A Laki Épületszobrász Zrt. által kivitelezett beruházás mintegy nettó 2 milliárd forintból valósul meg több ütemben, jelenleg az utolsó ütem zajlik. A rekonstrukció befejezése 2019 tavaszán, a kiállítás megnyitása pedig november végén várható. A beruházás teljes költségvetése nettó 3,2 milliárd forint, amelyet teljes egészében állami forrásból finanszíroz.
Mivel az összesen 5700 négyzetméteres, hatszintes létesítmény állapota folyamatosan romlott, a szakembereknek a belső térben elsőként a bontást kellett elvégezniük, hogy eljussanak az eredeti épületszerkezeti elemek szintjére. Az eredeti fabetétes mennyezetet a rekonstrukció idejére állagmegóvás miatt elbontották, de visszakerül a helyére. A belső falakat díszítő, színes gipszelemeket pótolták és újrafestették, ami a munka minőségét illetően a gyakorlatban azt jelenti: nem lehet megkülönböztetni az eredeti díszítőelemeket az újaktól. Ez dicséri a restaurátorok kiváló munkáját.
Készül már a földszinti zsinagóga részben az impozáns Tóraszekrény, amely szerkezetileg kész van, már csak a külső falainak festésére, és belső részének elkészülésére kell várni.
Fontos változás, hogy az alagsorban (mely egy időben szenes pinceként is üzemelt, és gyönyörű boltíves szerkezettel rendelkezik) ruhatárat alakítanak ki, az imaterem közepén lévő bima (a Tóra olvasására szolgáló emelvény) pedig süllyeszthető lesz. Ennek eredményeként a földszinti, multifunkcionális térben különböző hangversenyeket, kulturális rendezvényeket rendezhetnek majd, és a süllyeszthető bima révén lehetőség nyílik arra, hogy a fellépők középen helyezkedjenek el – ennek azért van jelentősége, mert a zsinagóga akusztikai viszonyai szerint a teret betöltő hangzás onnét a legjobb.
A padlóra visszakerül az eredeti, díszes burkolat, és az oldalfalak is ugyanúgy néznek majd ki, mint az épület egykori átadásakor. A földszinti padlóburkolat alatt padlófűtést alakítanak ki, amely állandó megfelelő hőmérsékletet biztosít majd.
Nem csak a belső és külső falak újultak meg, de az épület tetőszerkezetét, elektromos-, és vízvezeték rendszerét is kicserélték, tradicionális kandeláberek, fényes mozaik ablakok, gyönyörű színek, tágas terek jellemzik a felújított zsinagógát.
Akik megnézik a zsinagógát a felújítás jelenlegi állapotában már láthatják, hogy a látogatók az átadást követően egy gyönyörű, korszerű épületet csodálhatnak és használhatnak a jövőben.
Az Otto Wagner tervezte zsinagóga saját korában a modern építészet példája volt. A kupola vasszerkezetét- amit először ennél az épületnél használtak- a hatóság hosszú ideig nem tudta engedélyezni, mert nem volt szakértő, aki vállalta volna az eljárással járó felelősséget. Most egy új kihívás elé állította az épület a tervezőket és a kivitelezőket: úgy kell a Rumbachot  a maga szépségében és történeti értékeivel helyreállítani, hogy a majdani látogatók a 21. század elvárásai is helyet kapjanak benne.
Miközben a restaurátorok szakértelmének köszönhetően a zsinagóga minden egyes centiméterén az eredeti tervek látványa éled újra, a zsinagógatérben kiépült egy modern padlófűtés, süllyeszthetővé vált a bima. Az utcafront négy emelete pedig a modern gépészet és informatika lehetőségeivel épül újjá, hogy a kulturális és képzőművészeti tartalmakat méltón tudja szolgálni.
Megújult a teljes külső homlokzat, az épület tetején található kőtáblák aranyozott felirata veri vissza a napfényt a teljesen újjáépített tetőrészről. Van az épületnek egy tervezők által felfedezett és újragondolt része: a pince. Az egykor kizárólag széntárolásra használt helyiségekről a lomtalanítás után derült ki, hogy egy gyönyörű, boltívekkel szabdalt játékos tér. Itt épül ki a látogatókat váró ruhatár.” – mondta el a bzsh.hu-nak Kiss Henrietta, a Rumbach projekt koordinációs vezetője.
Képek a Rumbach zsinagóga felújításának január negyedikei állapotáról>>>

2019, jan, 06