A Midrás örökített egy aranyos történetet az utókor számára, amely összekapcsolódik hamarosan beköszöntő ünnepünkkel, TuBisváttal.
Hádriánusz római császár, Tibériásban sétálván, megpillantott egy öreg zsidót, aki éppen fügefa palántákat ültetett el. A császár megkérdezte tőle, hogy az ő korában minek ültet fákat, miből gondolja, hogy azok gyümölcsét még élvezni fogja? Az öreg azt felelte a császárnak, hogy ő egész életében ezt tette, ültetett fiatalkorában is, ültet most is.
„Ha megélem, még enni fogok ezekből a fügékből. Ha nem – úgy majd a fiam eszik belőle. Az apám és a nagyapám is azon voltak, hogy én ehessek abból, amit ők ültettek…”
A bölcs magyarázatra a császár gúnyosan válaszolt:
“Ha megéled, és eszel is abból a fügéből, akkor majd gyere el hozzám és mond el nekem…”
Eltelt jó néhány év, az öreg által ültetett fák termőre fordultak, és sok gyümölcsöt adtak. A zsidónak eszébe jutott Hádriánusz gúnyos megjegyzése, ezért elhatározta, hogy elmegy hozzá. Egy kosár friss fügével meg is jelent Rómában, a császári palotában, s mikor a császár színe elé került, emlékeztette őt egykori találkozásukra. Hádriánusz igencsak meglepődött az öreg zsidó láttán, akinek bölcs előrelátása így beteljesedett. Ezek után megparancsolta, hogy ültessék az öreget egy arany trónusra, majd töltsék meg a kosarát arany dukátokkal. Ezzel útjára bocsájtotta őt. A császár udvaroncai felettébb csodálkoztak uruk kegyes cselekedetén, meg is kérdezték, miért tette ezt? “Én ne tisztelném meg – felelte – amikor a Teremtője megtiszteli?”
Alighogy az öreg hazaért Tibériásba, hamarosan az egész város arról a kosár aranyról beszélt, amit a császártól kapott. Az előzményét persze senki sem ismerte, így aztán, az egyik asszony, akit a sárga irigység evett ekkora gazdagság láttán, férjét kezdte el szidni, hogy az egy lusta disznó, aki nem csinál egész nap semmit, pedig ő is vihetne a császárnak fügét, látszik mennyire szereti, hiszen egy egész kosár aranyat adott egyetlen kosárért. Az embernek nem volt mit tenni, megtöltött egy zsákot fügével, majd elment ő is a palotába, hogy felajánlja a császárnak, mert az olyannyira szereti. Hádriánusz feldühödött ekkora szemtelenség láttán, s megparancsolta, állítsák a betolakodót a kapuba és saját fügéjével dobálják meg őt az arra járó emberek.
Amikor végre hazaért a szerencsétlen, szemrehányást tett a feleségének, hogy miatta keveredett ekkora kalamajkába. Az asszony nem vette szívére a dolgot, csak megjegyezte, hogy örülhet, hiszen a fügék érettek és puhák voltak, rosszabbul is járhatott volna, például, ha etrogokkal dobálják meg.