Kettős hetiszakaszunk első fele, a Rajs Hásónóhoz kapcsolódó Nicóvim (נִצָּבִים) felel meg a legjobban a zsidó új esztendő hangulatának előkészítésére. Mózes már halálára készül, és minden erejével azért küzd, hogy a nép kövesse tanításait halála után is.
“Ma mindannyian a Örökkévaló színe előtt álltok, vezetőitek, bíráitok, véneitek, egész Izrael, gyermekeitek, asszonyaitok és az idegen, aki köztetek lakozik.”
Mózes halála előtt megerősítette az Isten és Izrael között kötött szövetséget “azokkal, akik itt vannak ma velünk, és azokkal is, akik nincsenek itt.” Vagyis a szövetség a jövendő nemzedéket is kötelezi.
A hetiszakasz ezúttal az egyéni felelősséget emeli ki:
“Van, aki áldásban bizakodva ezt mondja: jó sorsom lesz akkor is, ha megátalkodott szívvel élek! Pedig emiatt elpusztul az öntözött föld a kiszáradttal együtt. Az Örökkévaló nem fog megbocsátani, felgerjed haragos indulata az ilyen ember ellen, és rászáll arra minden átok. Még a nevét is eltörli az Örökkévaló az ég alól.”
A gonosztevő nem bújhat meg a nép jámborainak háta mögött, viselnie kell egyéni bűntetteinek következményét. Hetiszakaszunk megismétli a sokszor hangoztatott szabad választást a jó és a rossz között.
“Tanúként hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is.”
Csak a szabad választás a jó és rossz között teszi az embert felelőssé tetteiért. Ezt már a Tóra első fejezeteiben is olvashattuk Káin esetében. Amikor Káin testvére megölésére készült, így szólt hozzá Isten:
“Ajtód előtt leselkedik a bűn, téged kíván (elcsábítani), de te légy úrrá rajta.”
De Káin nem lett úrrá gyilkolási ösztönén és ezért elnyerte büntetését.
Vájélech (וַיֵּלֶךְ) hetiszakaszunk a Ros Hásáná előtti hangulatot tükrözi, a lelki számadás, a zsidó ember megtérési szándékának hangulatát.
“Ti mindannyian ott álltok ma az Örökkévaló színe előtt…” “Vájélech Moseh” – és elment Mózes. . .
Ha Izráel szilárdan áll, ha egységesen jelenik meg Isten színe előtt, miként a szináji kinyilatkoztatásnál, akkor Mózes nyugodtan “mehet el” az élők sorából, mert népe az ő végrendelete szerint folytatja életét.
Sok eszmét, hitet és cselekedetet hagyott ránk Mózes halála előtt. Emeljünk ki közülük hármat:
1. Szabad választást a jó és rossz között;
2. A vezetők felelősségét;
3. Kapcsolatot az egyén és a közösség sorsa között.
Már az első emberpár életében beszél a Biblia az egyén felelősségéről a jó és rossz választásában. “A bűn ajtód előtt leselkedik, téged kíván elcsábítani, de te uralkodj rajta”. Így szólt az Úr a gyilkosságra készülő Káinhoz. És az aktuális szidrában: “Az életet és a halált, a jót és a rosszat adom eléd és válaszd az életet.”
A vezetők felelősségérzetében minden idők példaképe volt Mózes, a mi Tanítónk. A halála előtti utolsó napon így szólt a néphez:
“Ma vagyok 120 éves, már nem tudlak vezetni titeket, miként eddig és Isten nem engedte meg, hogy veletek menjek Kánaán földjére.”
De Mózes azzal is törődött, mi lesz a néppel halála után. Nemcsak megtette utódjának Józsuát, de buzdító szavakkal erősítette örökösét: “Légy erős és bátor, mert te viszed be a népet az Országba, mit Isten esküvel ígért atyáinknak…Isten fog előtted járni, ne félj, mert nem hagy el.”
Mózes nem elégedett meg végrendeleti beszédeivel, Józsua és a nép buzdításával. Leírta a Tóra törvényeit, amiket a Frigyládában helyeztek el a két kőtábla mellé. Ezeket a törvényeket a mindenkori vezetőnek, királynak kell majd felolvasni minden hetedik év végén az egész nép jelenlétében. A jó vezető felelősnek érezte magát a halála utáni évekre is. Mert” …nemcsak veletek kötöm meg a szövetséget, nemcsak azokkal, akik ma jelen vannak, hanem azokkal is, akik ma (még) nincsenek itt.”
Az egyén és a közösség kapcsolatában a hetiszakasz hangsúlyozza nemcsak a kollektív, de az egyén felelőssége is. Ha az egyén, aki rossz útra tér, azt gondolja, hogy bűntetlen marad majd a közösség érdemei miatt, téved.
“Nem fog itt neki Isten megbocsátani… és külön választja őt az Úr Izráel összes törzsei közül, hogy megtorolja vétkeit.”
Mózes aggódott, hogy halála után a nép rossz útra tér. A büntetést, az Országból való száműzetést helyezte kilátásba, ha Izráel hűtlen lesz Istenéhez és Tórájához. De Tanítónk a nép iránti szeretetében azt is megígérte a bűnhődő nemzedéknek, hogy ha megtér Istenéhez, visszatérhet majd Országába a világ összes tájairól. “Isten visszavezeti majd a száműzötteket, megkönyörül rajtuk és összegyűjti őket a népek közül, ahová szétszóródtak. Visszavezeti őket az Országba, amit atyáink örököltek.”
Csak a száműzetés és szétszóratás után tér majd meg Izráel Istenhez, és szereti majd az Örökkévalót teljes szívével, teljes lelkével hogy tovább élhessen.
A megtérés gondolata a fő téma a kettős hetiszakaszban; ez megfelel a Ros Hásáná előtti napok hangulatának. “Istened, az Örökkévaló örömmel hozza rád a jót, miként tette ezt a múltban.”
Mózes végső szavai Izráel örök fennmaradásáról tanúskodnak. Ha le is tér a zsidó nép az igaz útról, megbánja bűneit, visszatér Istenhez és az Országhoz, ahonnan száműzetett. Mózes ének formájában is hátrahagyta ezeket a gondolatokat (“Mózes éneke”), és akkor “Vájélech Moshe” nyugodtan “elmehetett” erről a világról, tudván, hogy “Ám Jiszráél Cháj!” – A zsidó nép örökké él!