Izraelben már léptek a közösségi oldalakon megjelenő gyűlölködés ellen

Az izraeli törvényhozás elsőre elfogadta azt a jogszabályt, amelyet Ayelet Shaked igazságügyi miniszter terjesztett be, így a jövőben a közösségi oldalak kötelezhetők a gyűlöletet és az erőszakot népszerűsítő bejegyzések törlésére.
A dokumentum értelmében a közigazgatási bíróságok az erőszakot terjesztő anyagok eltávolítására kötelezhetik az olyan platformokat, mint a Facebook, a YouTube, a Twitter és olyan internetes cégeket, mint a Google.
Az előírások alapján, ha egy bejegyzést úgy minősítenek, hogy az akár egyetlen személy, a közvélemény vagy az egész állam biztonságát veszélyeztetheti, akkor azt törölni kell. A Facebook-törvényt ugyanakkor még két alkalommal kell elfogadniuk a döntéshozóknak. Amennyiben a jogszabály azokat az akadályokat is sikerrel veszi, akkor az izraeli kormány megbízhat majd egy bíróságot azzal, hogy rendelje el adott bejegyzések eltávolítását.
Gilad Erdan közbiztonsági miniszter közölte, hogy az új törvény lehetővé teszi az átfogó fellépést az olyan tartalmak ellen, amelyek terrorcselekményekhez vagy gyilkosságokhoz vezethetnek. Az Izraeli Internetszövetség azonban megkérdőjelezte a jogszabály hatékonyságát a közösség elleni izgatás és a terrorizmus elleni harcban.
Az izraeli kormány tavaly már tárgyalásokat folytatott a témában többek között a Facebook képviselőivel is. A 2016-ban kezdeményezett törlések 71 százalékát a közösségi oldal eltávolította. Ennek ellenére a miniszter sürgette egy külön törvény kidolgozását és elfogadását azért, hogy szükség esetén ki lehessen kényszeríteni a vitatott tartalmak törlését.

2017, jan, 05