“Az Örökkévaló pedig így szólt Ávrámhoz: ,menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából, abba az Országba, amelyet mutatok neked'”.
Ábrahám ben Terách, sok tekintetben az elsődlegesség jegyeit viseli magán. Az első monoteista, az első zsidó, (később, szakaszunk végén, amikor isteni parancsra körülmetélte magát), az első ősatya, az első ólé Izrael földjére (az akkori Kánaánba) – és az első hittérítő.
Ábrahám (eredeti nevén Ávrám) egy tipikus pogány bálványimádó családba született, Mezopotámiában,(1) annak is Úr városában. A sémita származású családfő, Terách ben Náchor, a Midrás szerint bálványkereskedő volt. Ebbe a miliőbe született Ávrám, akinek két testvére is volt, Náchor (aki Terách apja nevét viselte) és Hárán, akinek volt egy Lót nevű fia.
A Zóhár elmondja, hogy Ávrám korán jutott arra a meggyőződésre, hogy apja bálványai nem egyebek, mint közönséges primitív szemfényvesztés. Igen, de akkor kell lenni valakinek, aki a világot teremtette. Ki lehet az? A gyerek az égre emelte tekintetét és látta a melegítő és világító napot. Biztos ez az, aki a világot teremtette, ezt fogom imádni. És leborult a nap előtt.
Azonban este, amikor a nap leáldozott, rájött hogy ez nem az. Ekkor a holdat kezdte imádni, de az meg reggel tűnt el és újra feljött a nap. Így jutott Ávrám arra a konklúzióra, hogy mindezek felett van egy legfelsőbb, láthatatlan Lény, egy megfoghatatlan, testnélküli hatalom, amely a világot teremtette és azt igazgatja és felügyeli nap mint nap. Ekkor, mivel az Örökkévaló látta igyekezetét – megjelent előtte…”.
Így fedezte fel Ávrám “a héber”, a monoteizmust, jóval megelőzve ezzel korát. Meg is szenvedett érte, ahogy ezt közli velünk a Midrás rábbá nevű Ággádá gyűjtemény: Ávrám apja, Terách jól menő bálványkészítő üzemet vezetett és a kész “árut” maga adta el üzletében. Egyszer elutazott és odaültette az üzletbe Ávrámot a helyére. Jött egy vevő és Ávrám megkérdezte tőle, hogy hány éves? Amaz azt mondta, hogy már elmúlt hatvan. “Jaj neked, nem szégyelled magad?! Hatvan éves vagy és le akarsz borulni egy maszületett bálvány előtt” (ami ma jött ki a kemencéből)?! Amaz elszégyellte magát és tovább állt.
Más alkalommal jött egy nő és kezében egy tál kása: add oda nekik, hogy egyenek – mondta Ávrámnak, a polcokon sorakozó bálványokra mutatva…
Ez már sok volt Ávrámnak. Vett egy botot, összetörte a lerakat összes idolját, kivéve a legnagyobbat, melynek kezébe adta a botot. Amikor megjött Terách és látta, amit látott, elhűlve kérdőre vonta fiát: Mi ez?
“Képzeld papa, “magyarázta” Ávrám, jött egy asszony és hozott egy tál kását, azzal hogy adjam nekik. Mit mondjak neked? Ezek elkezdtek vitatkozni, majd marakodni, melyik egyen előbb, erre jött ez a legnagyobb “isten” és összetörte a többit…”
Terách nem szerette, ha hülyének nézik. “Mit mesélsz nekem!? – ordított Ávrámra – hát van ezeknek eszük, hogy veszekedjenek?!”
Ávrám pedig nyugodtan szemébe nézett apjának és azt mondta: “Hallják hát füleid, amit a szád beszél”.
Terách fogta fiát és átadta a hatóságoknak, akik Nimród király elé citálták. Az megparancsolta neki – tűzimádó lévén – hogy boruljon le a tűz előtt. Ávrám elhárította a “megtiszteltetést”, mondván, hogy a víz erősebb, mivel eloltsa a tüzet…
Így disputáltak egy ideig, amíg Nimród dühbe gurult és tüzes kemencébe vetette Ávrámot, mondván én a tüzet imádom te pedig egy láthatatlan Lényről beszélsz. Jöjjön a te láthatatlan Istened és mentsen meg az én istenemtől…
Egy talmudi forrás szerint tűzbe vetettetése előtt Ávrám tíz évet töltött Nimrod börtöneiben, de nem volt hajlandó az egy és láthatatlan Istent megtagadni.
Szintén a Talmudból tudjuk mi történt az egekben, amikor a gonosz Nimród a tűzbe vetette Ávrámot: “Jött Gávriél arkangyal és azt mondta: Világ Ura! Lemegyek és lehűtöm a tüzet, hogy ez a cáddik megmeneküljön! Mondá neki az Örökkévaló: Én egyedi (egyetlen) vagyok világomban és ő egyetlen (hivő) az ő világában. Ildomos hogy magam menjek le megmenteni őt…”.
Magát a kivégzés tervezett aktusát színesen írja le a Midrás: “Megkötözték Ábrahámot és körülötte egy máglyát építettek, ami négy oldalról vette őt körül, öt rőf magasan. Ekkor még Terách nem ismerte fel az igaz, láthatatlan Istent. Jöttek ismerősei és szomszédai és kinevették őt: “Ez az a fiad, akiről azt mondtad, hogy örökli ezt a világot és a túlvilágot? Most meg Nimrod elégeti őt! Szégyen és gyalázat!
Ekkor megkönyörült rajta az Örökkévaló és alászállt megmenteni őt”.
Miután Ábrahám megmenekült a tüzes kemencétől (vagy a máglyától) – kivándorolni kényszerült és apja, valamint családja vele ment. Testvére, Hárán, a Midrás szerint, nem tudta kinek van igaza, és kivel tartson: “Azt mondta (Hárán), meglátom, hogyan alakulnak a dolgok. Ha Ávrám megmenekül, ez annak a jele, hogy igaza van és akkor vele tartok. Ha a tűz elégeti – Nimródnak van igaza. És amikor Ávrám megmenekült, kérdezték Háránt, valljon szint, kivel tart és ő azt mondta – opportunista határozata alapján – hogy Ávrámmal. Legott a tüzes kemencébe vetették és szörnyet halt.”
A “tüzes kemencé”-ről, mint Ávrám egyik megpróbáltatásáról, csak a szájhagyomány alapján tudunk. D.C. Hoffman (3) szerint ezek a történetek annyira ismertek voltak annakidején, hogy a Tóra nem tartotta szükségesnek megemlíteni őket. Azonban, a “tüzes kemence” motívuma megjelenik a Bibliában, sokkal később, Dániel könyvében ( Dániel….), ahol Nebuchadnecár vetett tüzes kemencébe három zsidó túszt – Chánánjá, Misáél és Ázárja – mivel nem voltak hajlandók leborulni a bálvány előtt. Ezek a zsidó önfeláldozás (meszitut nefes) legszebb példái.
Miután Ávrám és testvére, Náchor, megnősültek (Hárán előbb meghalt), vette a család feje – Terách – családját és kivándoroltak Ur Kászdimból, hogy Kánaánba menjenek. Elérkeztek Cháránba – ami a “két folyó” között volt – és ott megtelepedtek. Itt érte Ávrámot az isteni hang, hogy menjen Kánaánba (szakaszunk elején) de előzőleg Cháránban sem volt tétlen.
Az Írás tanúsítja, hogy Ávrám nemcsak feleségét, Szárájt és unokaöccsét, Lótot, vitte magával, amikor Kánaánba indult, hanem ” a lelkeket is” akik “szerzeményeik” voltak.
Ezt lehet úgy is érteni, hogy rabszolgákról van szó. Ez lenne a Psát. Azonban a Midrás szerint, azokról van szó, akiket meggyőztek a monoteizmus igazáról, vagyis “betérítettek” az Ávrám által alapított egyistenhivő vallásba. Ávrám térítette be a férfiakat és Száráj – a nőket – teszi hozzá a Midrás, nehogy azt higgyük, hogy Ávrám házában a nemek összekeveredtek…
Eszerint Ávrám volt az első hittérítő is, akinek lelki szükséglete volt arra, hogy új hitét – monoteista “felfedezését” – megossza az egész emberiséggel. Így az Írás úgy aposztrofálja ezeket a betérteket, mintha Ávrám és Száráj gyermekei lennének (“áser ászu”).
Ámbár a Tóra maga egy szóval sem említi Ávrám kalandját Nimróddal és tüzes kemencéjével, Bölcseink ezt a Tíz Megpróbáltatás egyikének tartják. Erre mondja Maimonidés, a Misnára írott magyarázatában, hogy mind a Tíz megpróbáltatásra van utalás a Tórában, bár kimondottan és egyértelműen, mint megkísértés, csak a tizedik, Izsák feláldozása, van említve.
(Naftali Kraus írása)