Hetiszakaszunk folytatja Mózes történelmi áttekintését a múltról, a pusztai vándorlásról. Az előző beszédekben a kémek küldetéséről és azt követő Mózes elleni lázongásokról volt szó. Meg kellett magyarázni a népnek miért vándorolt 40 évig a pusztában. Aktuális szakaszunk az arany borjú vétkét emeli ki, hogy a honfoglalás előtt álló nép szakítson végleg az egyiptomi állatkultusszal.
Nem mulasztja el Mózes emlékeztetni a népet arra is, hogy csak az ő imája hárította el Izráelről Isten haragját és tette lehetővé a két új kőtábla megírását Szináj hegyén. A Tóra a “bevésés” szót használja a Tízparancsolat kőre való írására. A Midrás a “charut” (vésés) szót más pontozással “chérut” -nak olvassa mondván, hogy a tíz ige betartása jelenti a szabadságot (“chérut”).
Legfőbb témája a hetiszakasznak Erec Jiszráél dicsérete mind fizikai, mind szellemi szempontból. Fizikai értelemben “tejjel-mézzel folyó ország” Izráel öröksége.
Hét nevezetes terméke búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olaj és datolya. De vas és réz is az ország terméke, ahol nem szűkölködék az ember kenyérben. (Deut. 8/8-10) De a bőségért Istent kell áldani , és nem büszkélkedni saját erővel.
“Ettél és jól laktál, áldd az Örökkévaló Istenedet.” (Az étkezés utáni ima parancsa!)
Mózes megemlíti a “kiválasztottság” fogalmát is. Izráel kis nép, nem nagysága, ereje miatt választatott ki, “nem a népek közötti nagyság miatt választott ki Isten, mert ti vagytok a legkisebbek közöttük”. (Deut. 7/7)
Isten megőrizte az Atyáknak tett esküjét és kedvelt titeket. Így azt kéri tőletek, hogy féljétek az Örökkévalót, szeressétek és járjatok az Ő útjain”. (Deut. 10/12)
A kiválasztottság nem több jogot, hanem több kötelességet rótt Izráelre! “Csak titeket emeltelek ki a népek közül, ezért rovom fel összes bűneiteket” – mondotta a próféta. (Ámosz 2/3).
Melyek Isten útjai, miket Izráelnek követnie kell? Segíteni az özvegyet és árvát, támogatni az idegent, sőt szeretni őt, “mert idegenek voltatok Egyiptomban (Deut. 10/19). Ember és ember közti viszonyról kell Izráelnek példát mutatnia más népek számára is.
A mózesi tanítás alapján a zsidó vallás humanista törvények kerete, és csak e keret betartása ad értéket az Isten és Ember közötti kapcsolatnak, áldozatnak, ünnepnek, imának. Hillél tanítása: “Mit magadnak nem akarsz, ne tedd másnak” – ez a Tóra lényege amit “egy lábon állva” is meg lehet tanulni.
Az ország, melyet Izráel elfoglalni készül, szintén “kiválasztott” szent föld. “Isten szeme van rajta az év elejétől az év végéig”. (Deut. 11 / 12) Ezért Erec Jiszráel nem tűri a benne lakók bálványimádását, utálatos cselekedeteit.
Miként “kiokádja” a Kánaáníták romlottságát, úgy nem tűri majd Izráelt sem, ha az őslakók nyomdokain halad. (Lev. 18 / 24). Izráel joga az országra csak akkor érvényes, ha hű Istenéhez és annak törvényeihez.
A heti szakasz említi az egyiptomi kivonulásra emlékeztető rituális törvényeket.
A “Mezuza” és a “Töfillin” pergamentjára írott szövegek nemcsak a Sömá Jiszráél” hitvallására, de a szolgaságra emlékeztető és az ország öröklési jogát magába foglaló szöveget is tartalmazza. “Hogy hosszú életűek legyetek ti és gyermekeitek azon a földön amit Isten esküvel ígért apáitoknak”. (Deut. 11 / 21) E szövegeket a minden napi imában mondjuk reggel és este. (“Körját Smá” – “Smá olvasás”.)
Az öröklendő ország, az Ígéret Földje határait is megjelöli Mózes a heti szakaszban. “Lebanontól a pusztáig, az Eufrátesz folyótól a Vörös tengerig legyen határotok” (Deut. 11 / 24) (megjegyzés: ezek a határok csak Salamon király és Alexander Jánák idejében (i.sz.e 103 -ban) voltak tényleges határok.
Befejezésül érdemes elgondolkozni azon, hogy az a tömeg, mely nem vallásos ugyan, de rendszeresen csókolgatja a Mezuzát, vajon tudja-e hogy mi van beleírva ? És tudja-e, hogy annak hivatása emlékeztetni a zsidó embert a “Smá” hitvallásra és nem “fétis” formában szerencsét hozni az őt csókolgatóra?
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)