Hatvannyolc éves korában, kedd hajnalban elhunyt Somló Tamás. A zenész pár hónapja beszélt először arról, hogy rákos, ám a kezelés hatására helyrejött. Májusban azonban ismét kórházba került, az utóbbi időben betegsége miatt lefogyott és sorra mondta le koncertjeit.
Somló Tamás 1947-ben született Budapesten. Hegedűlni tanult először, majd az Állami Artistaképzőben zsonglőrködéssel, akrobatikával, tánccal, balettel, pantomimmal és karatéval is ismerkedett.
Luxor nevű csoportjával körbeutazta a világot mint artista, ám mégsem így, hanem az LGT együttes énekeseként, basszusgitárosaként és szaxofonosaként vált ismertté. Játszott klarinéton és szájharmonikán is. Az LGT volt egyébként a negyedik együttese: korábban az Omegában, a Kexben és a Non Stopban zenélt.
A kilencvenes évektől kezdődően szólólemezeket is kiadott. Dalszerzőként is ismertté vált, legismertebb dalai: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még.
A zenész a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta 2004-ben.
Somló Tamás korábban a Szombat újságnak nyíltan beszélt zsidó származásáról:
“A fölcseperedésem fontos tényezője volt a zsidóság. Ahogy kiléptem a Baross utca-Nagykörút sarkán az utcára, teljesen más világba csöppentem, mint ami a házon belül volt. Apukám volt zsidó és édesanyám mamája. Somló Iván Tamás néven születtem 1947-ben. A szüleim úgy gondolták, hogy az akkor már szovjet befolyásoltságú országban jó, ha orosz nevem van. Szintén a biztonság kedvéért nem metéltettek körül. Hozzáteszem, hogy az 1941-es születésű bátyámat pedig igen, vagyis más lehetett a veszélyérzet 1941-ben, mint 1947-ben. A szüleim ötéves koromban elváltak. Bátyámmal az újra megnősülő papámnál maradtunk. A nevelőanyám – akit igazából anyámnak tekintek és nagyon szeretek – nagyon vallásos zsidó családból származik. Az új nagymamám ortodoxként szigorúan tartotta a kósert és a szombatot még a legkeményebb ötvenes években is. A Soában elvesztette a családjának kilencven százalékát, beleértve három gyerekét. Mindig szomorú volt, amit persze gyerekként nem értettem. Borzasztó volt naponta többször sírni látni. Nevelőanyám lágerben volt, kísérleteztek rajta, csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte. Ő kevésbé tartja szigorúan az előírásokat, de péntek esténként gyertyát gyújt.”
Somló Tamás emlékét szívünkben örökre megőrizzük. Emléke legyen áldott!
ברוך דיין האמת