Ezt a szombatot nevezik más nyelveken „nagy” szombatnak (שבת הגדול). A Pészach előtti szombat nevét többféleképpen magyarázzák. Egyesek szerint ez a „nagy” szombatja. Vagyis a közösség vezetője köteles ezen a napon Pészachról beszélni, más magyarázat az e napra rendelt prófétai szakasz utolsó mondatára hivatkozik: Elküldöm nektek Élijáhu prófétát, mielőtt eljön Isten rettenetes nagy napja.
A prófétai szakasz tele van változatos és aktuális gondolatokkal.
Az első örökérvényű eszmét a következő mondat fejezi ki: „Én, az Isten, nem változtam és ti, Jákob gyermekei megmaradtatok”. Mózestől kezdve az összes próféta hirdette a zsidó nép örök fermmaradását. „Még ha az ellenségeik országában lesznek is, nem hagyom, hogy megsemmisüljenek.”
Így szólt Mose Rábénu: „Elpusztítom a bűnös államot, de nem pusztítom el Jákob házát”. Ezek Amosz próféta szavai. Hasonlóképpen prófétálnak Jezsajás és Jeremiás.
De Izrael örök fennmaradásának feltétele a fent idézett mondat első fele, „Én, az Isten, nem változtam”. A zsidó nép ősidők óta élt, a „Sömá Jiszráél” hitében. Ezt vallották őseink a gálutban, a római birodalomban, a spanyol inkvizícióban máglyára menők, ezt mondta a zsidó ember a veszély órájában, vagy a halál torkában. „Halljad Izrael, az Örökkévaló istenünk egyetlen egy” hitvallása volt népünk fennmaradásának titka.
A prófétai szakasz utolsó mondatai a megváltás hírnökéről beszélnek. A hírnök Élijáhu próféta. A Széder estével és sok népi mondával kapcsolatos Elijáhu történetei a mai Háftárából indulnak ki. „Elküldöm néktek Elijáhu prófétát” . A megváltás idejének egyik legjellemzőbb történetéről olvashatunk e mondat folytatásában. „Az atyák szívét fiaikhoz fordítom és a fiúkét az atyákhoz”. Ez a mondat azt a gondolatot akarja kifej ezni, hogy az „idők végén” megszűnik majd a nemzedékek közötti ellentét.
Az emberi társadalom fennállása óta mindig létezett az öregek és az ifjak között lévő ellentét. Az ifjuság újítani akar, új eszmékre, új cselekedetekre vágyik, ez biztosította a társadalom fejlődését. A latin közmondás szerint „az idők változnak és mi velük változunk”. (tempora mutantur et nos mutamur in illis). Ha a „mi” szót az emberiségre értjük, a közmondás igaz. De ha csak egy nemzedékre, az öregekre vonatkoztatjuk, kevéssé fogadhatjuk el. A bibliai mondat az „arany” középutat vallja. Az „öreg” nemzedék megérti az új, fiatal nemzedék gondolatait, törekvéseit, de a fiatalság nem veti el elődei tanítását. „A fiúk szívét az atyákhoz fordítom.” Az ifjak folytatják az ősök életét, tanítását is, miután hozzáteszik az újat, az ő életük gondolatait, tapasztalatait.
Sábát Hágádol tanítása ebben a gondolatban kulminál: Pészach ünnepe az egyiptomi kivonulás története, örök eszméket fejez ki a szabadság értékéről, a szolgaság elvetéséről. A zsidó nép nemzedékről nemzedékre őrizte az ősi hagyományt és a mai „elektronikus” korszak ifjai is tanulhatnak e hagyományból. Csakis így remélhetjük, hogy Élijáhu próféta nekünk is hirdeti majd a megváltást.
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)