Ezen a héten a Cáv (צַו) hetiszakaszt olvassuk a Tórából, jelentése: parancsold. Az előző heti Vájikrá szidrájában már rendelkezett az Örökkévaló az áldozatokról, annak módjáról és fajtáiról, szavai Izrael egész népéhez szóltak. Ezúttal a szolgálattevő papokhoz, Áronhoz és fiaihoz címzett az utasítás.
Az állandó áldozatról az égő áldozatról (oláról) hangzik a parancsolat, amelyet minden reggel és este a közösség nevében mutattak be, nemzeti intézmények tekintették és ezért a közösség vállalta az áldozat költségeit. Az esti áldozás tüzét égve hagyták, egész éjjelen át, reggel – miután a hamutól megtisztították az oltárt – annak lángjánál meggyújtották a reggeli égő áldozat fáját. Az oltár nem maradhatott tűz nélkül “állandó tűz lobogjon rajta, ki ne aludjon soha”.
A mindennapi áldozatok bemutatásának fontosságát hangsúlyozandó 24 őrjárat teljesített szolgálatot egy-egy hétig, melyben a kohaniták (papok) és leviták mellett laikus (nem papi) küldöttség is részt vett és imákat mondott a szertartás alatt.
A lisztáldozat tudnivalójáról ír ezután a szakasz. Csak kovásztalan lehetett, mert ez a szerénységet jelzi és a sóval együtt a tartósságot. Ezért előnyben részesül a romlandó kovászossal és a mézzel szemben. Az ifjú kohanitáknak felavatásukkor kellett lisztáldozatot bemutatni, a főpapnak saját költségén minden nap. De a szegény embernek megengedték bűnbocsánatért is a lisztáldozat bemutatását. Az áldozati sorban a világmindenség teremtményei mind szerepelnek. Az élettelen anyag a só, a növény a liszt, az élőlény az állat és mindezt adományozó vagy bemutató bűnbocsánatért könyörgő a beszélő ember.
A bűn-áldozatot két csoportra osztjuk. A chátát (bűn) követette el, aki tévedésből követett el rosszat, lehetett a király vagy pap, esetleg közösség (például hibás állásfoglalást kapott a legfelsőbb bíróságtól) vagy egyén (olyan húst evett, amelyről később derült ki, hogy tiltott étel volt). A bűnbocsánat elsődleges feltétele a bűnbánat volt, az áldozás csak ily módon lehetett kedves az örökkévaló előtt.
Az ásám (a vétek) ha valakit tanúnak kértek fel, mert szemtanú volt egy eseménynél, de félelemből vagy más okból kibújt a tanúskodás alól, vagy ha tudtán kívül szent kenyeret evett, ha szolgálólányt bántalmazott, ha eltulajdonított valamit, ha esküvel fogadott fogadalmát megszegte. Ezen vétségekért bárányt kellett áldozni. Ha nem állt módjában, akkor két gerlicét vagy két galambot volt köteles bemutatni. Ha ezt sem tehette meg, akkor a lisztáldozat is meghozta számára az engesztelést. Mert nem az érték volt a feltétele a bűnbocsánatnak, hanem hogy szívből fakadjon az adomány.
A békeáldozatot, melyből egy részt az áldozatot hozó és családja is elfogyaszthatott, három osztályba soroljuk.
Elsőnek a korbán todát – köszönő áldozatot 4 esetben hozták:
1. betegségből meggyógyulva,
2. börtönből vagy fogságból szabadulva,
3. a sivatagon és a tengert átkelve,
4. a szerencsétlenségtől való megmenekülés esetén.
A hála áldozat nyomán ugyanezen okokból köszönő áldást – gómelt – ma is mondunk.
A második osztályba azok az áldozatok tartoznak, amelyet fogadalomként hoztak és baj esetén ajánlottak fel.
A harmadik osztályba tartoznak az önkéntes áldozatok, amelyeket családi esemény vagy az Örökkévaló más jótéteményéért hálából ajánlott fel az adományozó.
Mózesnek, mint ideiglenes főpapnak jutott az a feladat, hogy felavassa Áront és fiait a szent szolgálatra. Megmosdatta őket vízzel, rájuk adta a szent ruhákat. Áronra a főpapi díszeket, fejére a süveget, aranylemezt a homlokára. Majd a felavatás kosának véréből tett jobb fülének cimpájára (hogy figyeljen a parancsolatokra) jobb kezének hüvelyk ujjára (hogy az Ő akarata szerint cselekedjék), jobb lábának hüvelyk ujjára (hogy mindig a helyes úton járjon). Majd Mózes felkente Áront és fiait a szent olajjal.
(Deutsch Gábor írása nyomán)