Hetiszakaszunk Jákov és József haláláról szól. Jákov már tizenhét éve élt Egyiptomban, amikor halálát közeledni érezte. Akkori szokás szerint meg akarta áldani övéit halála előtt.
Először az Egyiptomban született két unokáját, Efrájimot és Menásét vezették eléje. Efrájimnak nagyobb jövőt jósolt, mint testvérének. Valóban, Efrájim sorából került ki Józsua, a honfoglaló. És ez a törzs képviselte az elszakadt tíz törzset, és róla nevezték el az északi államot, amikor az Salamon halála után elszakadt Júdeától.
Jeremiás próféta az északi tíz törzs megváltását is hirdeti, amikor így szól: “Kedves gyermekem, Efrájim: valahányszor emlékszem rá, bensőm remeg az izgalomtól. Ezért megkönyörülök rajta, így szól az Örökkévaló”.
Jákob e szavakkal áldotta meg unokáit: “Veletek áldassék meg Izrael, mondván, tegyen Isten olyanná, mint Efrájim és Menáse”. Mind a mai napig így áldja meg az apa fiúgyermekeit a péntek esti kiddus előtt.
Miután Jákov megáldotta unokáit, mentegetőzött József előtt, hogy anyját, Ráchelt, nem a Máchpéla barlangjában, hanem a bét-lechemi út mentén temette el. A Biblia nem beszéli el a mentegetőzés részleteit, de a Midrás kiegészíti a tórai részletet.
Így szól a midrási legenda: Amikor az Első Szentély pusztulása után Izráel fiai Babilóniába mentek száműzetésbe, elvonultak Ráchel sírja előtt. A száműzöttekért Izráel nagyjai imádkoztak: az ősatyák, Mózes és Áháron, Dávid király. Isten nem hallgatta meg őket. Akkor az ősanya, Ráchel könyörgött a Teremetőhöz, és az ő imája meghallgatásra talált.
A Midrás Jeremiás próféta szavaira hivatkozik:
“Hangos szó hallatszik, Ráchel siratja gyermekeit. Így szól az Örökkévaló: Térítsd el hangodat a sírástól és szemedet a könnyektől, mert eredménye lesz imádnak; gyermekeid visszatérnek az ellenségtől, visszatérnek országuk határához”.
Miért erősebb Ráchel anyánk imája Izráel összes vezetőinek imájánál? A nép vezetői Mózestől Jeremiásig mind telve voltak népük iránt érzett szeretettel. E szeretet vezérelte őket akkor is, amikor korholták a népet. De az anya sohasem korhol, még ha gyermekei meg is érdemlik. Amikor Jezsajás próféta vigasztalja Izráelt, így szól: “Miként az anya vigasztalja fiait, úgy vigasztallak én titeket és megvigasztalódtok Jeruzsálemben”.
Az ősatyák sírhelye, Machpéla barlangja, Izráel szent helye. De Ráchel sírja, a szeretett és szerető ősanya szelleme a zsidó nép legszentebb öröksége. A zsidó legendákban és népdalokban, a “Jiddische Máme” lett a fia életéért vérző és imádkozó Ráchel szimbóluma. Az ő siralma, az ő együttérző bánata és imája hozza el mindnyájunk számára “a gyermekek visszatérésének” megváltó óráját.
Hetiszakaszunk József halálával fejeződik be. Halála előtt megerősíti fogadalmát testvéreinek, hogy nem érez haragot irántuk a múlt miatt, mert Isten küldötteit látja bennük. Hitet tesz amellett, hogy az Örökkévaló visszavezeti az utódokat Kánaán földjére. Majd megesketi testvéreit, hogy halála után az ő holttestét is temessék el az Ígéret Földjén.
Az egyiptomi kivonulás alkalmából Izráel fiai valóban magukkal vitték József koporsóját, és eltemették őt Söchem városában. Ráchel fia visszatért hazájába…
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)