Már csak kevesebb, mint öt éjszakát kell aludnunk, és Elul hónap 29-én beköszönt az 5776. zsinagógai esztendő.
A Ros Hásáná, és az azt megelőző napok egyik legfontosabb szimbóluma a sófár, mely a legrégibb hangszereink egyike.
A sófár (שופר) eredetileg a kos szarvából készült. Maga a sófár szó is a vadkos héber nevére mutat.
Eredetileg harcászati célt szolgált:
“Megfújta a sófárt Efrájim hegyén és Izrael fiai lejöttek a hegyről, ő pedig előttük ment … kövessetek engem, mert Isten kezetekbe adta ellenségeteket Moával.”
Az Ehud nevű bíróról van szó, aki fellázadt Eglon moabita király ellen.
A legismertebb harci elbeszélés a sófár használatáról Jericho elfoglalása volt Józsua idejében.
“Hét kohanita vigyen a Frigyláda előtt hét sófárt, és a hetedik napon … a kohaniták fújják meg azokat.”
A legismertebb kapcsolata a sófárnak Ros Hásánával ismeretes. A Tóra két helyen is említi a nap elnevezését, mint “TÖRUÁH”, azaz hangszerrel kísért ujjongást.
A ma ismert Ros Hásáná -i sófárfúvásnál háromféle hangot hallat ez a hangszer. Egy hosszú hang, azaz TÖKIÁH (תקיעה), rövid “töredék”-hangok, azaz “SÖVORIM” (שברים), vagy három rövid “ujjongó” hang, azaz TÖRUÁH (תרועה).
Legelfogadottabb magyarázata szerint a sófárfúvás Ros Hásánákor emlékeztet minket Ábrahámra, aki fia, Jicchák helyett kost áldozott az őt próbára tevő Istennek. E magyarázaton kívül a sófár hangja megtérésre int, az “ébredjetek, ti alvók” jegyében.
Az eredeti sófár kos szarvából készült, de a Talmud engedélyezett más (tisztának ítélt) állatok szarvából készült sófárt is. Különféle formájú sófárokat ismerünk, de tilos bármivel bevonni őket, díszíteni arannyal vagy más csillogó fémmel.
(Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyve alapján)
Ilyen sófárfújás hangja az ünnepen: