A Nászó (נָשֹׂא) hetiszakaszt mindig Sávuot utáni szombaton olvassuk. Tartalma igen változatos. A Leviták megszámlálása és munkabeosztása a Szentélyben a hetiszakasz eleje. Ezt követi a házasságtörő asszony “próbája”, majd a Názir törvénye, hogy haját megnövessze, szeszes italt nem ihat és milyen áldozatot mutat be a “önmegtartóztatás” befejeztével. A Szidra a pusztai Szentély felavatásával fejeződik be.
Még a befejezés előtt olvashatjuk a legfontosabb részt, a kohaniták áldását. Az áldás szövege mind a mai napig használatos a zsidó liturgiában. “Jövárechecha” áldjon meg az Isten és őrizzen meg, fordítsa feléd kegyesen orcáját, forduljon Isten hozzád és áldjon meg “békével”. Az áldásszöveg után így szól az írás: “Áldják meg nevemmel Izráelt és én megáldom őket” (Lev.VI 7).
Ezzel a szöveggel áldja meg az apa gyermekeit péntek este. Ezzel záródik az esketési, vagy a bármicve szertartás a templomban, és ezt az áldást mondják a kohaniták ünnepekkor (Izráelben minden nap!)
A hagyomány szerint 7 neve van az Istennek. Egyik – talán a legfontosabb – neve: Béke! A Midrás szerint nagy a béke ereje, mert az áldás minden szava benne van és magának Istennek is Salom, az az Béke a neve. Nem véletlen, hogy a béke áldását elsősorban a kohaniták alkalmazzák a Szentélyben. Ők Áron főpap leszármazottai és Áronról mondja a Talmud, (Atyák mondásai 4 fej.) hogy ő nemcsak békeszerető volt, hanem utána ment a békének. (“Rodéf salom”)
Izráel népe magáévá tette Áron békeszeretetét és egész történelme során békére törekedett. Nem véletlen, hogy köszöntésünk is Salom = béke veled-veletek. Talán nincs még egy nép a világon, mely annyira küzdött a békéért, mint a zsidó nép. R. Jochanan Ben Zákáj, a Rómával való békét kereste, mikor felállította Jávneban a Szentély pusztulása után az első Szanhedrint (i.sz.70). A 2000 éves gálut során mindent megtettünk, hogy békében éljünk a “gazdanép” keretében. Ősatyánk Ávrahám engedett unokaöccsének, Lótnak az ország felosztásában a béke kedvéért (Gen.l2.fej.)
A Tóra törvényei szerint, még háború esetén is, ha várost ostromlunk, előbb fel kell szólítanunk az ellenséget, hogy kössön velünk békét. “Ha város elé érkezel, hogy harcolj ellene, szólítsd fel lakosait a békére” (Deut.20 / 10)
A Második Szentély építésekor nagy volt a kishitűség, mikor a szegényes új Szentélyt összehasonlították a régi pompájával. Erre úgy szólt Chágáj próféta: “Nagyobb lesz az új Szentély tisztelete a réginél – szól a seregek Ura -, mert e helyen békét teremtek” (Chágáj 1 / 9).
Izráel békeszeretete talán a csúcsra érkezett az “idők végéről” szóló próféciával. “És lészen az idők végén szilárdan áll majd Isten háza a hegyek ormán, mely magasabb lesz minden hegynél és népek özönlenek feléje.
Sokan jönnek majd oda és szólnak: menjünk Jákob Istenének házához, tanítson az útról, melyen járjunk. Mert Cionból jön a Tan és Isten szava Jeruzsálemből… És összetörik a kardokat ekevassá, és dárdáikat szőlővágó késekké, egyik nép nem emel fegyvert a másik ellen és nem készülnek többé háborúra” (Jes. 2 / 2-4)
Érdemes megjegyezni, hogy a római közmondás szerint: ” ha békét akarsz, készülj a háborúra” A mi tanunk szerint háborúra készülni nem kell az igazi béke világában.
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)