Április 16-án, csütörtökön tartották a nemzetközi Élet Menetét Auschwitzban. Az egykori koncentrációs tábor helyszínén 54 országból érkező, közel 12.000 zarándokkal együtt közösen emlékezett a hazánkból elutazó 150 hittestvérünk is.
A megemlékezésen beszédet mondott a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke Ács Tamás is, aki kiemelte: „Nem szabad engednünk, hogy a szörnyűségekhez vezető út is megismétlődjék.”
A BZSH elnökének teljes beszédét az alábbiakban olvashatják:
„Tisztelt Emlékezők!
Kedves Barátaim!
Furcsa érzések kerítenek hatalmukba minden alkalommal, amikor eljövök ide Auschwitzba.
Nem először járok itt, nem először vagyok itt az Élet Menetével, itt, amely Magyarország legnagyobb temetője.
Minden alkalommal, amikor közeledem az egykor volt koncentrációs tábor kapujához, nem tudom, hogy melyik érzés az erősebb bennem. Egyfelől a mérhetetlen szomorúságé, hiszen itt pusztult el Magyarország több százezer állampolgára, én magam is gyászolom számos rokonomat. Másfelől az örömé. Itt, az Élet Menetén szörnyen hangozhat ez. De igen, az örömé, hogy ennyi évvel a szörnyűségek után el tudunk jönni, emlékezni és egyben megmutatni, van még zsidó élet, sőt, ahogy itt körbenézek, látom, lesz is még zsidó élet Magyarországon és Európában, a világon egyaránt.
Mert nem sikerült az ördögi terv, mert bár odaveszett 6 millió zsidó férfi, nő és gyermek, de mi mégis vagyunk, mégis leszünk.
Azt már egészen fiatalon elhatároztam, hogy nem teszek fel magamnak kérdéseket, hogy miként is jutott ide a világ. Nem teszem fel, mert nem nekem, nem nekünk kell erre megfelelni! Ez legyen az érintett államok és legfőképpen hazánk Magyarország dolga, meg a történelemtudományé.
Valahogy úgy érzem magam, mint amikor az ember elvetődik egy kietlen, élettelennek tűnő tájra. Sehol semmi. Ám, ha alaposan körülnézünk, akkor látjuk, hogy a földből elő-előbújnak növények, amelyek egy idő után virágot hoznak.
Mi is ilyenek vagyunk. Sőt, ha lehet ilyet mondani, a kietlen táj jelenti az eltávozott őseinket, a növények jelentik az én korosztályomat, s a virágok, melyek rövidesen mindenhol megjelennek majd a kietlennek tűnő tájon, a virágok jelentik a fiatalokat. Azokat, akik rövidesen újra benépesítik a tájat, ami ettől kezdve színes, vidám lesz.
Sosem szabad elfeledni, hogy az a föld, amelyen ezek a virágok fejlődnek, az őseinket jelenti, a nagyanyákat, nagyapákat, nagynéniket, nagybácsikat, a barátokat, a szomszédokat és a gyermekeket, valamint mindazokat, akik nem születhettek meg.
Beszéd helyett beszélgetés.
Tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen fiatal sem szereti, ha az idősebbek megmondják nekik, mit is tegyenek. Én ezért csak tanácsolni tudok, amit – talán – érdemes megfogadni.
Azt tudom tanácsolni, hogy arról beszélgessenek, ami összeköt minket, mert ettől vagyunk emberek, akik képesek arra, hogy saját, egyszerűnek tűnő módszereikkel megakadályozzák, hogy ez a szörnyűség soha ne ismétlődjék meg.
Nem szabad engednünk, hogy a szörnyűségekhez vezető út is megismétlődjék és most ez a legfontosabb! Naponta lehet hallani arról, hogy az antiszemita gondolkodás újból felütötte a fejét.
Nekünk, Önöknek, Nektek az a dolgunk, hogy mutassuk meg magunkat, hogy itt vagyunk, élünk, dolgozunk, gondolkodunk a szűkebb és tágabb közösségünkért tenni akaró és tenni tudó polgárok vagyunk. Beszélgessünk azokkal, akik mást és másként gondolkodnak rólunk.
Meggyőződésem, hogy nem jogszabályok (amelyet nem alkalmaznak), hanem az őszinte, nyílt beszélgetések vezetnek oda, hogy egyszer és mindenkorra kiűzzük a zsidógyűlölet, a megkülönböztetés gonosz szellemét!
Működjünk együtt, beszélgessünk!
Köszönöm, hogy meghallgattak.”