“Örök törvény (rendelkezés) legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakhelyeteken: se faggyút, se vért ne egyetek” (3 Mózes, 3,17, a múlt heti szakaszból).
Amiről itt szó van, az héberül Chélev, amit rendszerint faggyúnak fordítunk, bár vannak más fordítások is (háj, kövérje, zsiradék). A vér élvezetének tilalmával több ízben találkoztunk a Tórában. Tudjuk hogy “a vér az ember lelke” (5. Mózes,12,23) és ahogy tilos vért ontani, és embert ölni – úgy tilos a zsidó embernek a vért enni, illetve inni. Maimonidés szerint a vér élvezete a pogány praktikák szerves része volt és ez is egyik oka a Tóra tilalmának.
A faggyú tilalma már bonyolultabb. Először azt kellene tudnunk, mit értünk pontosan faggyú alatt, hiszen van állati zsiradék (héberül, a Talmud nyelvén, sumán) ami nem tiltott. A faggyú tilalmának kapcsán érkezünk el a hús kóserításának egyik azon “titokzatos” fázisához, amit még a legortodoxabb zsidók sem nagyon ismernek. Ez pedig az ún. zsigerelés (nikur), vagyis a faggyú zsigerek eltávolítása a kóser állatokból, miután azok kóser módon lettek levágva.
Rási szerint a zsiradék és a faggyú egy és ugyanaz, vagyis ezek rokon értelmű szavak. Eszerint kell tudnunk, mikor tilos a faggyú és miért és mikor szabad a zsiradék élvezete és mi ennek az oka. A kérdésnek óriási irodalma van, amit mi merő érdeklődésből tanulmányozunk. A dolog gyakorlati részét a zsigerelőknek kell tudniuk és az őket felügyelő rabbiknak, akikre mi hagyatkozunk, amikor kóser háztartást vezetünk, vagy kóser húst akarunk enni.
Amit fontos tudni, az az, hogy zsigerelés nélkül nincs kóser marhahús (csirkére, pulykára vagy egyéb szárnyasra ez nem vonatkozik) és a szakképzett zsigerelő legalább annyira fontos és nélkülözhetetlen, mint az istenfélő sakter.
Napjainkban sok helyen rendszerint maga a sakter az, aki zsigerel, vagy közkeletű szóval “reinigol”. Külföldön, ahol nem probléma átpasszolni a nemkívánatos részeket nem zsidóknak – egyáltalán nem zsigerelik a marha hátsó részét, mivel az nagyon komplikált.
Amit nekünk tudnunk kell, hogy tilos olyan – kóser – állat húsát enni, amely nincs szabályszerűen kizsigerelve, mi által az összes faggyú inak el lesznek távolítva.
Mi ennek az oka?
Lássuk először, hogyan részletezi a Tóra a fent kimondott általános tilalmat:
“És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Szólj Izrael fiaihoz mondván: ne egyétek a faggyúját se ökörnek, se juhnak, se kecskének. Elhullott vagy széttépett állatnak a faggyúja bármire felhasználható, de megenni tilos – – -“ (3.Mózes, 7, 22 – 25, szakaszunkban). Ezután jön a büntető szankció annak, aki megszegi a tilalmat: Ez Kárét, vagyis isteni halál (amit rendszerint idő előtti elmúlásnak magyaráznak Bölcseink, amikor az illető gyermektelenül hal el).
Amit a fentiekből megtudunk, az az, hogy a faggyú tilalma azon három kóser állatra vonatkozik, amelyeket áldozatul lehet hozni – ezek megszelídített háziállatok – de nem a vadakra, amelyekből van hét kóser, ehető, de azok faggyúja nem tilos. Az elmondottakból feltételezhető, hogy a tilalom amiatt van, hogy ne élvezzük az áldozatnak szánt állat faggyúját (D.C. Hoffman), de Bölcseink és az utánuk jövő exegéták egy sor más okát adták a faggyú tilalmának.
Nachmanidés nem fogadja el Rási magyarázatát, miszerint a faggyú és a zsiradék (chélev és sumán) ugyanaz. Szerinte a faggyú az a hájszerű valami, ami nem szerves része a húsnak, csak rajta van, mint egy hártya és lehámozható róla. Bizonyítékul hozzáteszi hogy más, idegen nyelveken is megkülönböztetik a faggyút a zsírtól. Nem minden faggyú tilos, például a bárány farktöve (Áljá) ami nagy zsírtartalmú – élvezhető és ennél is emliti a Tóra a chélevet.
A Tóra nem indokolja a faggyú tilalmát – ellentétben a vér élvezetével. A tudományos, de hagyományhű Dáát Mikrá kommentárban, r’ Menáchem Bole, elmondja hogy “a Tóra nem indokolja a faggyú élvezetének tilalmát, ahogy sok micva értelmét sem tudjuk, és fontosságuk abban rejlik, hogy a Teremtő parancsolta meg őket. Ezek a micvák a Tóra alapját képezik és betartásukban a zsidó ember kinyilvánítja feltétlen hitét az Örökkévalóban és alárendeltségét akaratának”. Ehhez nem nagyon van mit hozzátenni.
Ennek ellenére a nemzedékek exegétái próbálták magyarázni-értelmezni a faggyú tilalmát. A Chinuch könyvének szerzője (Áháron Hálévi, a barcelónai) egészségi okokban látja a faggyú tilalmát, mivel, korabeli fogalmazásban, az “ragacsos és ártalmas váladékok alapja”. Ebben (is) a Chinuch Maimonidés nyomdokain halad, aki, a Tévelygők Útmutatójában”, szintén egészségügyi okokra vezeti vissza a faggyú élvezetének tilalmát, mondván, hogy “a faggyú hideg vért(?) szül, ártalmas az emberi természetre és el kell égetni”(Tévelygők, 3, 48).
Náchmánidés és Abarbanel is ebben az irányban haladnak, ha nem is szó szerint. Az előbbi kora orvosait idézi, akik nagyon elitélően nyilatkoznak a faggyúról, és ártalmasnak nyilvánítják azt – és a zsiradékot általában – ami nehezen emészthető, megfekszi az ember gyomrát, stb. Az utóbbi azt mondja, hogy “a faggyú hideggé teszi az ember természetét, míg a vér felforralja azt”.
Szabadjon emlékeztetnünk arra, hogy ugyanezen Abarbanel elveti azokat a véleményeket, amelyek a kóser konyhát általában és a kóser állatokat és szárnyasokat különösen – mint az egészségre nem ártalmas dolgokat tekintik – ellentétben a tiltottakkal, melyek ártalmasok és rossz vért szülnek. Ez nem áll – mondja – mivel a világ népei eszik ezeket az “ártalmas” dolgokat és kutyabajuk sem történik…
Itt Abarbanel, a kabbalisták szerinti okot is hozzáteszi a faggyú tilalmához: “mivel a vér piros és a faggyú – fehér – vannak, akik azt mondják, hogy a kicsattanó egészség és a szépség a vétek okozói és ezeket – a vér és faggyú váltja ki, hatásuk által az emberi szervezetre – ezért parancsolta (a Tóra) hogy égessék el és így tegyen az ember rossz ösztönének vágyakozásaival, amelyek a vétkeket okozzák és kiváltják”.
Ibn Ezra, rabbi Jehuda Hálévi (a Kuzáriban) és mások, éles vitákat folytattak koruk karaita hivőivel a faggyú tilalmáról, annak okairól és a farktő faggyújáról, ami a talmud szerint nem tilos. Ibn Ezra hozza a vita szövegét, melynek végén a karaita belátta, hogy a “rabbinikusok”-nak van igazuk.
A Zsoltárokra írott Midrás, a 119. zsoltárra hivatkozva, a pusztaságban vándoroló zsidókat, aki átvették Szináj hegyén a Tórát és tartották parancsolatait – haszidoknak (jámborok) nevezi, mivel nem tudták a faggyú élvezetének okát, azt nem is firtatták, hanem szó nélkül betartották.
Azt mondja a Midrás:
“Boldogok, akik a romlatlanság (naivitás?) egyenes útját járják…” (Zsolt.119, 1). A pusztabeli nemzedék tagjai jámbor haszidok voltak, akik a Tórát ártatlan odaadással (naivitással) fogadták el. Mondta nekik (az Örökkévaló) “ne főzd a gödölyét az anyja tejében” (2. Mózes, 23, 19, amiből a tejes-húsos ételek különválasztásának kötelessége adódik); nem kérdezték, miért ne főzzük, hanem szó nélkül elfogadták. Mondta nekik “ne egyétek a faggyúját se ökörnek, se juhnak, se kecskének”, nem kérdezték, miért ne, hanem elfogadták anélkül, hogy kérdezték volna, milyen jutalomban lesz részünk, ha betartjuk. Erre mondja a Zsoltáros “Boldogok, aki a romlatlanság (naivitás?) egyenes útját járják” (Midrás Thillim, 119, 1).
Vagyis, a naiv és romlatlan odaadás előfeltétele, a parancs teljesítésének, kérdések nélkül.
Egy másik Midrás azt hangoztatja, hogy a Tóra tekintettel volt a zsidók anyagi helyzetére, és ha csak egy lehetőség volt – igyekezett nem okozni nekik anyagi kárt. Ezért szabad a faggyút, ami enni tilos – felhasználni bármi másra. (Báté Midrásot, 2. 59, Midrás Slosá vöárbáá).
Mivel a vér élvezetének tilalma sokkal súlyosabb, mint a faggyúé – sok exegéta csak a vérrel foglalkozik és eltekint a faggyútól. Napjainkban nem esznek az emberek faggyút és a diéták “törvényei” szerint zsír helyett olajjal főzünk, abból is csak keveset használunk. Ha nem a zsigerelés (reinigolás) ami kötelező minden levágott állatnál – lehet, hogy a faggyúevés tilalma elvesztené aktualitását.
Egy korunkbeli modern exegéta (a néhai r’ Ábrahám Korman) megpróbálja pszichológiai és filozófiai síkon magyarázni a faggyú élvezetének tilalmát. A faggyút – vagyis a zsiradékot, mondja, a test felhalmozza és elraktározza, hogy azt majd ínséges időkben, mint energia felesleget felhasználja. A Tóra, a tilalommal, utal arra, hogy a “jövőt” tessék Istenre bízni. Ne próbálja az ember biztosítani magát faggyú, vagyis zsiradék – illetve nagy vagyon – felhalmozásával, hanem hagyjon valamit az isteni gondviselésre is.
Ez az oka annak is – írja Korman a “Párásá lödorotehá” (A hetiszakasz nemzedékeken át) című könyvében – hogy a faggyú tilalma csak a megszelídített háziállatokra vonatkozik, de nem a szabadon élő hét kóser állatfajtára (szarvas, őz stb.). Amikor az embernek sikerült állatokat megszelídíteni és a marhát, juhot, kecskét háziállattá alakítani, nagy istállót tarthatott és úgy nézett ki, hogy jövője biztosítva van. A szabadon élő állatokra az ember soha nem számíthatott, mivel a vadászat a Halacha szerint nehézségekbe, tilalomba ütközik (Lásd, Mit mond a halacha a vadászatról). Ezért tiltja a Tóra a faggyút, vagyis a tiszta és megszelídített állatok faggyúját, de nem tiltja a szarvasét, vagy az őzét.
(Naftali Kraus könyvéből)