Feltűnő, hogy a Tóra szövegében a Vájikrá ( ויקרא ) kifejezésben az álef kisebb a Tóra többi betűjénél. Ezzel sok kommentár foglalkozik, és különféle magyarázatokkal próbálják értelmezni a betű méretét.
Slomo Efráim ben Áron Luntschitz (1550-1619) kommentárjában úgy véli, hogy ez jelképezi Mózes kiengesztelését Isten által. Az elmúlt szakaszokban ugyanis arról olvashattunk, hogyan adakoztak a zsidók a Szentély felépítésének céljából. Mózes mikor ezt látta, rosszul esett neki, hogy ő maga nem hoz kellő ajándékot, nem veszi ki kellően a részét. Az Örökkévaló tehát megmutatta Mózesnek, hogy az Ő szemében Mózes értéke nem az adományok, hanem a vele való közvetlen kapcsolat miatt nagy. Ezért abban a szóban, amivel megszólította a Szentély felállítása után Mózest, az álef kisebb a többi betűnél. Így a kis álef nélkül azt a szót, hogy Vájikra ויקרא, úgy is olvashatnánk, hogy Vájákár ויקר , vagyis „kedves”, „drága”, azt kifejezve, hogy Mózes közelsége az, ami igazán „drága” és „kedves” a Teremtő szemében, nem csupán az ezüst és arany adományok.
A Midrás egy másik magyarázattal is előhozakodik: Mózes szerénységből írta kicsivel az Álefet. Amikor Isten szólította Mózest, akkor ez egyfajta nyilvános megjelenése volt az Isten és Mózes közti közvetlen kapcsolatnak és ezért, amikor ezt lejegyezte, mintegy szerénységből lekicsinyítve önmagát, kis betűvel írta a „szólítást.
A harmadik magyarázat: Mózes itt különösen igyekezett önmagát kisebbíteni. Miután a nép adakozott, meghozta az aranyat és ezüstöt, a Szentély minden kelléke összeállt, még mindig nem voltak képesek felállítani azt. Végül isteni energiával megtelve Mózes egymaga rakta össze a szent sátrat. Tehát egymaga vitte véghez azt, amire 600 ezren nem voltak képesek. Miután a zsidók látták Mózes különleges isteni képességét, szükséges volt, lekicsinyítse önmagát. Ezért írta tehát közvetlen a Szentély felállítása után a Vájikrá szót eltérően a többitől.