Magyarország hivatalosan átvette a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét, az átadási ünnepséget Berlinben, a nemzetközi szervezet főtitkárságának székhelyén tartották.
A berlini magyar nagykövetségen rendezett ceremónián a magyar elnökség munkáját a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként irányító Takács Szabolcs Ferenc beszédében kiemelte, hogy a magyar elnökségi program középpontjában az antiszemitizmus elleni küzdelem, a holokauszttal kapcsolatos oktatás előmozdítása és a romák elleni népirtás ügye áll. Hangsúlyozta, hogy a soros elnöki tisztség nagy megtiszteltetés Magyarország számára.
A búcsúzó brit soros elnökség munkáját vezető Sir Andrew Burns kiemelte, hogy az IHRA az utóbbi évben megfigyelő tagjai közé fogadta Albániát, Moldovát és El Salvadort, és szorosabbra fűzte kapcsolatait a Vatikánnal.
(mti)