Ezen a héten a Tecáve szakaszt olvassák fel, a megfelelő, hagyományos dallammal. Itt szó esik az örökmécsesről, melynek estétől reggelig kellett világítania, hogy éjjel és nappal világosság legyen a Szentélyben.
Érdekes módon, Mózes neve nem hangzik el ezen e héten.
Ennek oka az, hogy amikor az aranyborjú bűne miatt engesztelésért könyörgött Mózes, azt kérte az Örökkévalótól, hogy ha nem teljesíti a kérését, hagyja ki az ő nevét a Könyvéből. Az Örökkévaló megbocsátott, de Mózes kívánsága mégsem volt következmény nélküli. Egy szombaton nem hangozhat el a neve a zsinagógákban.
A heti szakaszban a legfontosabb téma a papi öltözék ismertetése. Pontosan meghatározott ruhadarabokat öltöttek fel a papok, sem több, sem kevesebb nem lehetett rajtuk. Fejükön fejfedő volt. Innen ered az a rabbinikus szabály, amely kötelezővé teszi a fej befedését.
E hétre esik Ádár hó hetedike, Mózes születésének és halálának napja.
“Nem támadt Izraelben több olyan próféta, mint Mózes”.
Öröm és gyász is ez a nap. Gyász, hiszen az ismeretlenségbe távozott nagy tanítómesterünk, de öröm is, hiszen azon a napon született Ő, és hozta le a két kőtáblát. Pásztora volt népének, és neki köszönhetjük a Tórát. Számunkra azért is nevezetes e nap, mert a magyarországi zsidóság büszkeségének, Eisik Taubnak, a nagykállói rabbinak, az igaz embernek (cadik) ekkor van a halálozási évfordulója. Zarándokok jönnek ilyenkor a világ minden tájáról.
A hét szombatja a második a nevezetes szombatok közül, Sábát Záchor, az emlékezés szombatja. Ez mindíg a purimot megelőző hétre esik. Emlékezni kell az Amálékok cselekedetére, akik megtámadták Izrael gyermekeit amikor kivonultak Egyiptomból és a lemaradók, a gyermekek és aggastyánok közül szedték áldozataikat. Az aktualitást az adja, hogy Hámán a purimi történet negatív főszereplője Amalék leszármazott volt.
(Deutsch Gábor)