Februárban ismét Zsidó mezőkön – Zsidó mezőkről

Zsido_mezokon_21Színpadon állítanak emléket a kor üldözötteinek.Az előadás üzenete, hogy fájdalmasan hiányzik a történelmi visszatekintés, a mai napig kibeszéletlenek a múlt traumái, a felelősség kérdése mindennapjainkat kíséri. A színpadi mű az 1920–1945-ig tartó korszak forrásaira támaszkodik, e korszak zenei világát és korabeli dalait eleveníti fel.
Az előadás elősegíti a történelmi szembenézést, és méltó emléket állít azoknak a magyar honfitársainknak, akik vallásuk, származásuk miatt szenvedtek és haltak meg. A kamaraszínházi alkotás nemcsak a vészkorszak történéseiből merít, hanem felmutatja, hogy miként jutottunk el az első zsidótörvénytől a holokausztig.
Részleteket mutatnak be a kor mindennapjaiból, a társadalmi feszültségek megjelenési formáiról. Bemutatják a zsidó szellemiséggel közösséget vállaló alkotók kulturális világát. Teret nyújtanak a különféle irodalmi műfajoknak: versek, esszék, novella-, újságcikk- és levélrészletek hangzanak el. Megjelenítik a kor humorát, amely görbe tükörben mutatja be a korabeli társadalmat. Az előadás azt a jelentős ívet járja be, amely a monarchia végnapjaitól a holokausztig tartott.
„Lehet vitatkozni, ki mennyiben felelős, az azonban tény, hogy Magyarország szégyenére megszületett a XX. századi Európa első zsidótörvénye, az 1920. évi XXV. tc., más néven »numerus clausus« (zárt szám). Haller István kultuszminiszter, aki a törvényjavaslatot 1920. szeptember 2-án a magyar országgyűlés elé terjesztette, nem kis büszkeséggel mondta: »Bizonyos az, hogy minket abban, amit most törvényben akarunk lefektetni, senki nem előzött meg.« A magyarországi zsidóüldözés nem a német megszállással, nem 1944. március 20-án, hanem 1920 szeptemberében, a numerus claususszal kezdődött. A »nemzeti keresztény« Magyarország ekkor tette meg az első lépést a magyar holokauszthoz vezető úton.” (Csernok Attila: A komáromi pontonhíd).

Zsidó mezőkön – Zsidó mezőkről

Narrátor: Hegedűs D. Géza

Szereplők:

Albert Gábor, Joó Gábor, Kertész Péter, Kövesdi László, Masa Antita, Masa Tamás, Szabó Endre és Zsolnai Júlia

Harmonikán és a zongoránál közreműködik: Csányi Sándor

Konzultáns: Gadó János
Rendezőasszisztens: Róna Judit
Díszlet: Hornyák Elemér

A prózai és a versbetéteket válogatta, az összekötő szöveget írta és az előadást rendezte: Garai Róbert

Előadás helye: Bálint Ház (Budapest, VI. ker., Révay u. 16.)

Előadások: 2015. február 19., 26., március 5., 12., 19.

Az előadások 16.30-kor kezdődnek.

A belépés ingyenes, de regisztráció szükséges: tisztamuveszetert@gmail.com

2015, febr, 08