Ezen a héten a Vájécé szakaszt olvassuk a Tórából. Röviden arról, mi is aktuális szakaszunk mondanivalója:
„És álmodta, hogy íme létra van állítva a földre, teteje pedig az eget éri, és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta”.
Bál háTurim tette a következő észrevételt: „a „létra”, a „pénz” , és a „vétkem” szavak számértéke megegyezik (136).
Ebből az a következtetés vonható le a mester szerint, hogy a pénzszerzéssel kapcsolatban kellő körültekintéssel kell eljárni. Ha valaki élete legfontosabb céljaként határozza meg anyagi javainak gyarapítását, akkor morális, szellemi és érzelmi értelemben nem fog soha feljebb jutni a képzeletbeli, I-stenhez vezető létra legalsó fokán, hanem megragad ott, ahol e létra a földre van állítva.
Ezzel szemben, ha a pénz nem keríti hatalmába az embert, és eszközként tekint rá, akkor elegendő ideje, energiája maradhat értelmes céljai megvalósítására, más szavakkal: megláthatja az eget érő létra tetejét.
„És fogadást tett Jákob, mondván: Ha Isten velem lesz, megőriz ezen az úton, melyen én járok és ad nekem kenyeret enni, ruhát felölteni. És visszatérek majd békében atyám házába, akkor az Örökkévaló lesz nekem Istenem” (28:20-21).
Úgy látszik, mostani szidránk az ember és a pénz viszonyának elemzésére is kiváló.
Rabbi Slomo Efráim írja:
„amikor a zsidó ember alapszükségleteinek biztosításához elegendő pénzzel rendelkezik, vagyis életét a vers első fele jellemzi, mely szerint I-sten „ad nekem kenyeret enni, ruhát felölteni”, akkor cselekedeteivel, gondolataival egyaránt vallja, hogy „az Ö-való lesz nekem I-stenem”. Azonban ha nagyobb vagyonra tesz szert, akkor elfordul Teremtőjétől, és kizárólag materiális vágyainak teljesítésével törődik”.
Természetesen vannak kivételek, de a Kli Jákár szerzője gyaníthatóan túl nagyot nem tévedett fenti kijelentésével. „Elvette Jákob mindazt, ami atyánké és abból, ami atyánké, szerezte mind a gazdagságot”(31:1). A mondat utolsó szava az eredeti szövegben jól ismert kifejezés, hiszen a kávod, pláne a kóved (tisztelet) szót minden zsinagógalátogató hallotta már.
Miért fordítjuk ezen a helyen gazdagságnak? A midrás alapján, mely Náchum prófétát idézve („prédáljatok ezüstöt, prédáljatok aranyat…mily gazdagság /kávod/ mindenféle drága edényből”) megállapítja: „a kóved nem más, csak arany és ezüst”. Ez rendben is lenne, de máshol (Ávot 6:3) azt láthatjuk a Példabeszédek könyvéből vett citátum alapján (3:35: „a bölcsek dicsőséget kapnak birtokul”)”, hogy a „kávod nem más, mint a Tóra”.
A páratlanul bölcs Vilnai Gáon fejtette meg e rejtélyt. „Nézd meg alaposan, hogy a Bibliában a kávod szót mindig teljes alakjában, „váv”-val írják ( ), két helyet kivéve (az idézett tórai, illetve prófétai mondatokban hiányos, alakja szerepel). A kávod, ha hiánytalan, akkor szellemi, ha hiányos, akkor anyagi javakról szól”.
Jákob az apósánál töltött utolsó éveiben jelentősen gyarapodott, pénzben, tapasztalatban, gyermekekben egyaránt. Távozása nem volt feszültségmentes („és elszökött ő és mindene, amije volt”), apósa üldözőbe veszi, de végül békevágyuk csalhatatlan jeleként kőhalmot állítanak.
„És elnevezte Lábán Jegár-Száhádútának, Jákob pedig nevezte Gál-Édnek”(31:47).
Jogosnak tűnik a kérdés: miért ennyire fontos a kőhalom neve?
Szforno megadja a választ: „a Tóra itt Jákob nagyságát hirdeti, hiszen több évtizedes távollét alatt sem felejtkezett el a héber nyelvről, hanem megőrizte a szent nyelvet”
Darvas István rabbi írása nyomán