Ismét lesz vonatos zarándokút Aschwitz-Birkenauba

arbeit2015 májusában ezer fős ifjúsági zarándokvonat indul Auschwitz-Birkenauba.
Korábban Buchenwaldbna, majd 2012 májusában a FIR a Belga Veterán Intézettel és az Auschwitz Alapítvánnyal együtt nagy sikerrel valósította meg az “Ezerfős ifjúsági zarándokvonat” nemzetközi találkozót.
2015 májusában a második ilyen típusú zarándokvonat indul, hogy emlékezzünk a fasizmus alóli felszabadulás és a háború európai befejeződése 70. évfordulójára. Ismét mintegy ezer fiatal fog részt venni Európa különböző országaiból és Izraelből az auschwitzi-birkaneaui emlékhelynél.
A vonat 2015. május 5-én indul Brüsszelből Krakkóba. A vonaton a táborok túlélői és az antifasiszta harc más veteránjai együtt utaznak a fiatalokkal, hogy közvetlen kapcsolatok révén tájékoztassák a fiatalokat. Az utazás célja nyilvánvaló: az emlékezésről, a történelem tanulmányozásáról szól, látogatás a történelmi ismeret egy helyszínére, egyúttal a demokratikus öntudat fejlesztése, az emberi jogok értékeinek felmutatása, valamint az Európa különböző országaiból érkező fiatalok valódi találkozása révén az előítéletek megszüntetése.
Május 5-én több mint 700 belga tizenéves és Európa más országaiból közel 200 fiatal indul vonattal Brüsszelből Lengyelországba. További több mint száz fiatal érkezik közvetlenül Lengyelországba más régiókból a találkozóra. A résztvevőket a FIR tagszervezetei állítják össze. Lengyelországban gazdag program lesz, az emlékhelyek idegenvezetéssel egybekötött meglátogatása, szemtanúkkal való beszélgetések, emlékünnepségek, fiatalok egymás közötti találkozója, benyomások szerzése a mai Lengyelországról.
A visszautazás május 9-én estétől lesz, hogy a résztvevők május 10-én hazájukba visszatérhessenek. Egy fő résztvevő költsége a 6 napra (utazás, szállás, étkezés, a programokon való részvétel lehetősége) 250 euro.
Jelentkezni lehet:
a FIR magyarországi tagszervezeténél a MEASZ-nál a measz@upcmail.hu e-mail címen, vagy a www.antifasiszta.hu weboldalon.

2014, nov, 21