Mester Tamás BZSH elnök levele Köves Slomó Vezető rabbinak

BZSH elnökké választását követően Mester Tamást azonnal levélben üdvözölte Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Vezető rabbija.
Köves korábban gratulált a Budapesti Zsidó Hitközség új vezetőjének, és annak a reményének adott hangot, hogy az új elnök jövőbeni tevékenységét a békés párbeszéd korszakának beköszöntével kapcsolja össze, amelynek köszönhetően új fejezet kezdődhet a magyarországi zsidóság életében.
Mester Tamás, a BZSH elnöke levélben köszönte meg Köves Slomó szavait.
“Tisztelt Vezető Rabbi Úr!
Köszönöm őszinte gratulációját és baráti üdvözletét!
Amint az Ön előtt is minden bizonnyal ismeretes, szoros megmérettetés eredményeként választottak meg a Budapesti Zsidó Hitközség elnökévé. Nem csupán az eredmény, de egész eddigi életem is arra indít, hogy a neológ zsidó közösség egészét szolgáljam.
Fontos, hogy a BZSH, a Mazsihisz legnagyobb taghitközsége, korrekt és konfliktusoktól mentes, békés viszonyt alakítson ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel éppúgy, mint a Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséggel egyaránt. Egy úton haladunk, hiszen minden hitközség a zsidóság érdekében tevékenykedik, annak javát szolgálja.
A Pirké Óvajsz tanítása fejezi ki legjobban a szándékaimat és a hitvallásomat: “Légy Áron tanítványai közül való, szeresd a békét és törekedj a békére, szeresd a teremtményeket és közelítsd őket a Tórához”.
Az eredményes munkának elengedhetetlen feltétele az értelmes párbeszéd és a békés egymás mellett élés mindegyik hitközség részéről.
Sportemberként tudom, hogy célunk elérésének érdekében felül kell emelkednünk egyéni ambícióinkon. Nem véletlen, hogy mi, zsidók, csak közösségben tudunk az Ö.valóhoz fohászkodni, tudjuk, hogy az egyes ember erejét messze meghaladja a közösség ereje.
Tisztelt vezető Rabbi Úr!
Hitközségeink várakozva tekintenek reánk. A status quo, mely szembefordít bennünket egymással, nem szolgálja a magyarországi zsidóság hosszú távú érdekeit. Nagy a felelősségünk, és nagy az elvárás irányunkban. A nagy múltú budapesti hitközség elnökeként értem szavát. “Nyiss nekünk kaput” kérjük I.tent a Nöiló ima során. Ő nem nyitja meg a kaput, ha mi bezárjuk közösségeinket. Csak a kölcsönös tolerancia, megértés, elfogadás, tisztelet vezethet el a közös célhoz, az ároni békességhez.
Közeledik szabadságunk ünnepe. Remélem, hogy ki tudjuk vezetni közösségeinket az egymás irányába tanúsított barátságtalan hozzáállás fogságából.
Kívánok Önnek és közössége minden tagjának kóser Peszáchot, a M.ható áldása legyen keze minden munkáján!
Budapest, 2019. április hó 3. napján
Üdvözlettel:
Mester Tamás
elnök”

2019, ápr, 04