A Budapesti Zsidó Hitközség elnökének újévi köszöntője

Véget ért Hanuka ünnepe, és egyben a 2016-os polgári esztendő is. A BZSH a fény ünnepe idején, és a teljes elmúlt évben is igyekezett teljesíteni legfőbb feladatát, a zsinagógai közösségekhez, megerősödő templomkörzetekhez vezető út kiépítését, a zsidó vallás...

Fellobbantak a hanuka gyertyák lángjai zuglóban is

Hanuka hetedik napján, a Szombat bejövetele előtt rendhagyó gyertyagyújtásra került sor a Thököly úti zsinagógában. A zuglói zsinagóga október 25-én égett le, azóta nem használják az épületet, kiégve, üresen áll. Hanuka hetedik napján, szombat bejövetele előtt azonban...

Békés Szombatot kívánunk!

Hanuka hetedik napjába léptünk, az utolsó napokat azonban megszakítja heti rendszerességgel beköszöntő ünnepünk, a Sábesz. Ma háromnegyed négy előtt két perccel köszönt be a Szombat. Aktuális hetiszakaszunkban Józsefet a börtönből egyenesen a királyi palotába viszik,...

Focitornával köszöntötték Hanuka hetedik napját

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került a Hanukai Kispályás Foci Kupa. A Bálint Ház, a Maccabi Vac Hungary és a Hasomer Hacair Magyarország közös rendezvényén nyolc csapat lépett pályára két csoportban. Két csapattal vett részt az eseményen a rendező...